A probléma illúziója

A probléma a személyé

A probléma csak a személlyel történő azonosulásként jelenik meg. Az igazság nem ismeri a problémát, mivel a jelenlét állapotában a probléma az észlelés pillanatában megsemmisül. A Lét mindig problémamentes. A Lét elutasítása, kétségbevonása és jelenlétének megkérdőjelezése hozza létre a problémát a személy részére. Ha megtagadod a Jelen Pillanatot, azzal megtagadsz mindent, ami az élet. Megszűnik az áramlás és az elme átvéve az irányítást a nem-Lét állapota felé igyekszik. Ezzel létrehozva a test feszültségét, ami a későbbiekben betegséghez vezethet. Ha visszaállítva a figyelmet ismét a Lét állapotába kerülünk, akkor megszabadulva minden feszültségtől és problémától az élet teljessége bontakozik ki számunkra. A probléma megjelenése mögött egy „megállított” gondolat, gondolatfolyam áll, amihez ragaszkodik a figyelem. Különböző elemzéssel és értelmezéssel azt a tudatban tartva folyamatos kondicionált érzésekkel visszaigazolva valóságként éljük meg. A Jelenlét soha nem ítélkező, megkülönböztető, elutasító, hanem mindig elfogadó, elengedő, és mindenre Igent mondó. Semmi nem tud az életedben igazi problémát produkálni csak, ha az időt létrehozva ragaszkodunk annak létéhez. A múltról és a jövőről alkotott elképzeléseink hitetik el velünk valaminek a tartósságát és az állandóságát. Mivel az igazi természetünk a Csend és a nyugalom Léteként van jelen, ezért csak ezen keresztül észlelhető bárminek a mozgása és változása. Ezért maga az Élet ennek a Csendnek a része. Ha a probléma igazi lenne, akkor az élet sem tudna tovább mozdulni, míg az ki nem javítódik. De mivel csak illúzió, ezért a valóságban nincs is jelen a Lét formájaként. Ha elvesszük a figyelmünket a probléma történetéről, automatikusan megszűnik a hozzá kapcsolódó érzéssel együtt. Ha tartósan figyelünk rá, akkor az idő létrejöttével folyamatosnak és jelenlévőnek észleljük azt. Ezért mindent megpróbálunk elkövetni, hogy mielőbb megszabaduljunk tőle. De, ha a figyelem rajta marad, akkor a történet és ezáltal a probléma is marad. A feszültség nő, a félelem nő és a bizonyosság a probléma jelenlétéről egyre stabilabbnak tűnik. AZ egyetlen lehetőség, ha minden figyelem lekerül a gondolatokról és a belső Csend erejének hívására eggyé válunk a Csenddel. A Csendről való gondolkodás és az elképzelés továbbra is az elme világában tart minket, amely csak a keresést erősíti meg a személy számára. AZ igazság felismerése, mindig az Önmegadáson keresztül mindennek az elengedésével jár együtt. Még az elengedést is el kell engedni, mert amíg azt gondolom, hogy van valami, amit el kell engedni, azzal tartom fenn, a van valami gondolatát. Ha átengedem magam a teljes ismeretlennek, akkor van igazán lehetőségem arra, hogy felismerjem a pillanaton keresztül az élet teljességét abban a tiszta formában, ahogy az tényleg megmutatja magát a számomra. Ezzel viszont a probléma léte is megsemmisül még mielőtt maradandó figyelembe részesülne a személy számára.