A múlt csapdája
Az élet szépsége nem az állandó
panaszkodásból áll, és nem abból, hogy mindig mindenkinek azt meséljem, hogy
nekem milyen nehéz! Sok kommentet olvasok és mindenki osztogat mindenféle "szépet és sok okosságot"! De mikor szembetalálkoznak az emberek egy olyan írással, ahol
fel kellene ismerni, hogy mindenkinek meg van a lehetősége a változásra, csak
éppen nem úgy, hogy folyamatosan azzal vagyunk elfoglalva, hogy elemezgessünk
és a probléma gyökerét tárogassuk fel, hanem a jelen pillanaton keresztül
vegyük észre, hogy a probléma csak a múlt gondolatán keresztül él már, és
réges-rég semmi közünk hozzá, akkor kétségekkel fogadják azt. Még akkor is, ha esetleg pszichológiailag
kideríthető, hogy szülői minta alapján kondicionálódott a figyelem erre a
mentális rendszerre, a jelen pillanat már nem foglalkozik vele. És mégis sokan örülnek és boldogok attól, hogy kiderítették az általuk vélt okokat, utána pedig megpróbálnak mindenfélét, hogy megszabaduljanak tőlük. Ezzel persze rengeteg időt és energiát fektetnek abba, hogy a figyelmüket a probléma létére helyezve, fenntartsák annak rezgését. A felszínen pedig megpróbálkoznak megtenni mindent, elmennek ide-oda, különböző módszerekkel próbálkozva, hátha valamelyik is segít nekik abban, hogy megszűnjön ez a kegyetlen tapasztalat, kondíció. Sajnos ez az életben és az Univerzális térben nem így működik. Mivel
az idő továbbra sem létezik az igazságban, ezért hiába is próbál bárki a múlt
alapján a jelenben megváltozni, ez nem fog menni, mivel ezzel pont a múlt rezgését tartja életben a történetek ismételgetésével. A jelen pillanatban mindent
megkapunk arra, hogy felismerjük, már rég nem létezik a múlt és annak problémája
sem, és soha nem kell félni a jövőtől, mert az nem jöhet el a számunkra. Csak a
jelen pillanat működteti az életet! Ami ettől eltér az nem az élet, hanem csak
egy képzelt illúzió az életről. Ha marad az a gondolat, hogy a probléma
létezik, akkor továbbra is marad a figyelem a probléma létének az érzésén.
Megint adtunk magunknak egy pofont! A jelen pillanatban nem tud megjelenni
semmilyen probléma tartósan, hiszen ahogy felismerődik már meg is szűnik, mert ott a következő pillanat, ami már másról szól, mint az előző. Ha
például valakinek „rossz” gyermekkora volt, és szenved attól, hogy azt érzi, a
szülei nem szerették, akkor semmi más nem történik a jelen helyzetben, csak az,
hogy saját magát megítélve másoktól teszi függővé az értékét. Ha észrevenné,
hogy e nélkül is fel tudott nőni és családja, gyermekei vannak, akkor megértené,
hogy az értéke és a szerethetősége független volt bárkitől is. A szeretet benne
létezett és létezik a mai napig és nem valakitől kell megkapnia azt. Ez nem egy
tárgy, hogy meg kell venni vagy meg kell szerezni, esetleg kiérdemelni másoktól!
Ez mindenkiben benne van! De az emberi elme továbbra is ragaszkodik a külső
élethelyzetekhez, mások véleményéhez és elfeledkezik az igazi „szülőanyjáról” a
Tiszta Tudatosságról, amely ebben a pillanatban is feltétel nélkül gondoskodik
róla. Hogyan? Úgy hogy minden élethelyzetet felhasználva megpróbálja a személyt
függetleníteni az elme rabságától, hogy végre vegye észre, a szeretetet a Lét
adja azzal, hogy az élet hatására megtapasztalhatja a mindennapokat. Hogy tud
érezni, érzékelni, hogy vannak gondolatai, melyeken keresztül tudomást
szerezhet a világról, hogy élőlények veszik körül, és elsősorban azt, hogy
létezik. Ha ez nem így lenne, akkor számára ez mind eltűnne a végtelenben és
semmit nem tudna erről a fizikai világról a pillanatban. Ahhoz hogy
megszülessen a tapasztalás kell egy tapasztaló és egy tapasztalat. Ez vagyok Én
ebben a pillanatban, a tapasztalás! Ennél nagyobb kincs nem kell ebben a
világban! És ezt az emberek ahelyett, hogy alázattal és hálával fogadnák,
mindig csak arról beszélnek, miért ilyen, miért nem olyan, miért jobb neki,
nekem miért nem, Ő szerencsés, én nem, és folytathatnám a sok elégedetlenséget.
Ezzel persze továbbra is fenntartva az áldozat szerepet, ami miatt nem is változhat
meg semmi sem. Az élet feltétel nélküli, ezért nem válogat az eszközökben sem,
hogy végre rávegye a személyt arra, hogy engedjen el minden ellenállást a
Létével kapcsolatban. Ha kell, megmutatja neki mit teremtett az eddigi
kondicionált elutasításával az évtizedek alatt. Amit lát az ember a
visszatükröződésben, az persze nem mindig tetszik, és hangosan kiabálva mondja:
ezt én biztos nem akartam! Az Univerzum nem téved, és kegyetlen tükröt mutat,
mivel nem gondolkodik, hogy megbánthat valakit, csak a tiszta rezgéseket tükrözi vissza holografikus
rendszerként az élethelyzeteken keresztül. Okoskodhat az elme, hogy ez nem így
van és megmagyarázhatja, hogy ez hülyeség, de a fizika törvényei az emberre is
vonatkozik nem csak a tárgyakra, és a gondolatok és érzések is e szerint a
törvények szerint működnek.
Végre meg kellene érteni, hogy a múltat mindenki hagyja
békén! Az már nincs ott! A lét számára a pillanatban soha nem is létezett! De
ha mindenáron emlékezni akarunk rá, abban a pillanatban máris mozgásba hoztuk
és jelen pillanatként reagálódik le az életünkben, ezzel máris frissen megtapasztalva
a múlt érzését. Nincs szüksége senkinek sem arra, hogy a múltja alapján
megítéljen személyeket vagy élethelyzeteket. Ha mégis valamilyen oknál fogva ez
elkerülhetetlen, akkor az azért van, hogy a jelen pillanat ráébresszen arra,
hogy már nincs is jelen ez a tapasztalat, sőt az a személy sem, aki akkor ott
volt jelen. Az a személy ez lehet szülő, férj, feleség, vagy bárki már nem az,
aki ott és akkor volt és én sem vagyok az, aki ott és akkor voltam. Azt kell
észrevenni, hogy most Ki vagyok és nem függvényében lenni attól az érzelemtől,
hogy akkor mit éltem át és hogyan érintett engem. Ez az elme játékának egy
óriási csapdája, és az emberek előszeretettel támogatják ezt a játékot a
változásuk fejében. Ezzel viszont pont fenntartják a múlt állandóságát, kizárva
ezzel a változást. Ha ki is derül a múltról még egy-két fájdalmasabb történet,
akkor az elutasítottság érzése intenzívebbé válik. Így a megbocsátás, amiért
egyébként fel akartuk tárni a múltat, pont az ellenkezőjét okozta. Még több
harag, fájdalom és megbántottság érzése jelenik meg általa. Akkor persze tovább
keresünk, mélyebbre ásunk, további módszereket keresve, hátha mégis fel tudjuk oldani ezt a sok szomorúságot. De,
ha van valami, amit fel kell oldani, akkor ez a gondolat továbbra is
fenntartja azt az érzést, hogy még mindig ott van az, amit fel akarok oldani.
Ez az ördögi kör. Minden gondolatra ráirányított figyelem fenntartja annak
létezését és érzését, ezzel megint csapdába került az elme! Hagyjunk el minden
történetet, hagyjuk el időt, a viszonyítást és azt, hogy mindennek a miértjét
és az értelmét keressük! Az igaz Létben soha nincs ilyen, ezért ez nem más,
mint a gondolatok illúziójának játéka, amit ha elhisz a személy, akármit is
tesz, soha nem fog megszabadulni a múltjától. Ideig-óráig időt nyerhet, de utána
visszatér a saját elme rabságába a gondolatok játékának azonosulásával!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése