A múlt

A múlt csapdája

Az élet szépsége nem az állandó panaszkodásból áll, és nem abból, hogy mindig mindenkinek azt meséljem, hogy nekem milyen nehéz! Sok kommentet olvasok és mindenki osztogat mindenféle "szépet és sok okosságot"! De mikor szembetalálkoznak az emberek egy olyan írással, ahol fel kellene ismerni, hogy mindenkinek meg van a lehetősége a változásra, csak éppen nem úgy, hogy folyamatosan azzal vagyunk elfoglalva, hogy elemezgessünk és a probléma gyökerét tárogassuk fel, hanem a jelen pillanaton keresztül vegyük észre, hogy a probléma csak a múlt gondolatán keresztül él már, és réges-rég semmi közünk hozzá, akkor kétségekkel fogadják azt. Még akkor is, ha esetleg pszichológiailag kideríthető, hogy szülői minta alapján kondicionálódott a figyelem erre a mentális rendszerre, a jelen pillanat már nem foglalkozik vele. És mégis sokan örülnek és boldogok attól, hogy kiderítették az általuk vélt okokat, utána pedig megpróbálnak mindenfélét, hogy megszabaduljanak tőlük. Ezzel persze rengeteg időt és energiát fektetnek abba, hogy a figyelmüket a probléma létére helyezve, fenntartsák annak rezgését. A felszínen pedig megpróbálkoznak megtenni mindent, elmennek ide-oda, különböző módszerekkel próbálkozva, hátha valamelyik is segít nekik abban, hogy megszűnjön ez a kegyetlen tapasztalat, kondíció. Sajnos ez az életben és az Univerzális térben nem így működik. Mivel az idő továbbra sem létezik az igazságban, ezért hiába is próbál bárki a múlt alapján a jelenben megváltozni, ez nem fog menni, mivel ezzel pont a múlt rezgését tartja életben a történetek ismételgetésével.  A jelen pillanatban mindent megkapunk arra, hogy felismerjük, már rég nem létezik a múlt és annak problémája sem, és soha nem kell félni a jövőtől, mert az nem jöhet el a számunkra. Csak a jelen pillanat működteti az életet! Ami ettől eltér az nem az élet, hanem csak egy képzelt illúzió az életről. Ha marad az a gondolat, hogy a probléma létezik, akkor továbbra is marad a figyelem a probléma létének az érzésén. Megint adtunk magunknak egy pofont! A jelen pillanatban nem tud megjelenni semmilyen probléma tartósan, hiszen ahogy felismerődik már meg is szűnik, mert ott a következő pillanat, ami már másról szól, mint az előző. Ha például valakinek „rossz” gyermekkora volt, és szenved attól, hogy azt érzi, a szülei nem szerették, akkor semmi más nem történik a jelen helyzetben, csak az, hogy saját magát megítélve másoktól teszi függővé az értékét. Ha észrevenné, hogy e nélkül is fel tudott nőni és családja, gyermekei vannak, akkor megértené, hogy az értéke és a szerethetősége független volt bárkitől is. A szeretet benne létezett és létezik a mai napig és nem valakitől kell megkapnia azt. Ez nem egy tárgy, hogy meg kell venni vagy meg kell szerezni, esetleg kiérdemelni másoktól! Ez mindenkiben benne van! De az emberi elme továbbra is ragaszkodik a külső élethelyzetekhez, mások véleményéhez és elfeledkezik az igazi „szülőanyjáról” a Tiszta Tudatosságról, amely ebben a pillanatban is feltétel nélkül gondoskodik róla. Hogyan? Úgy hogy minden élethelyzetet felhasználva megpróbálja a személyt függetleníteni az elme rabságától, hogy végre vegye észre, a szeretetet a Lét adja azzal, hogy az élet hatására megtapasztalhatja a mindennapokat. Hogy tud érezni, érzékelni, hogy vannak gondolatai, melyeken keresztül tudomást szerezhet a világról, hogy élőlények veszik körül, és elsősorban azt, hogy létezik. Ha ez nem így lenne, akkor számára ez mind eltűnne a végtelenben és semmit nem tudna erről a fizikai világról a pillanatban. Ahhoz hogy megszülessen a tapasztalás kell egy tapasztaló és egy tapasztalat. Ez vagyok Én ebben a pillanatban, a tapasztalás! Ennél nagyobb kincs nem kell ebben a világban! És ezt az emberek ahelyett, hogy alázattal és hálával fogadnák, mindig csak arról beszélnek, miért ilyen, miért nem olyan, miért jobb neki, nekem miért nem, Ő szerencsés, én nem, és folytathatnám a sok elégedetlenséget. Ezzel persze továbbra is fenntartva az áldozat szerepet, ami miatt nem is változhat meg semmi sem. Az élet feltétel nélküli, ezért nem válogat az eszközökben sem, hogy végre rávegye a személyt arra, hogy engedjen el minden ellenállást a Létével kapcsolatban. Ha kell, megmutatja neki mit teremtett az eddigi kondicionált elutasításával az évtizedek alatt. Amit lát az ember a visszatükröződésben, az persze nem mindig tetszik, és hangosan kiabálva mondja: ezt én biztos nem akartam! Az Univerzum nem téved, és kegyetlen tükröt mutat, mivel nem gondolkodik, hogy megbánthat valakit, csak a tiszta rezgéseket tükrözi vissza holografikus rendszerként az élethelyzeteken keresztül. Okoskodhat az elme, hogy ez nem így van és megmagyarázhatja, hogy ez hülyeség, de a fizika törvényei az emberre is vonatkozik nem csak a tárgyakra, és a gondolatok és érzések is e szerint a törvények szerint működnek. 

Végre meg kellene érteni, hogy a múltat mindenki hagyja békén! Az már nincs ott! A lét számára a pillanatban soha nem is létezett! De ha mindenáron emlékezni akarunk rá, abban a pillanatban máris mozgásba hoztuk és jelen pillanatként reagálódik le az életünkben, ezzel máris frissen megtapasztalva a múlt érzését. Nincs szüksége senkinek sem arra, hogy a múltja alapján megítéljen személyeket vagy élethelyzeteket. Ha mégis valamilyen oknál fogva ez elkerülhetetlen, akkor az azért van, hogy a jelen pillanat ráébresszen arra, hogy már nincs is jelen ez a tapasztalat, sőt az a személy sem, aki akkor ott volt jelen. Az a személy ez lehet szülő, férj, feleség, vagy bárki már nem az, aki ott és akkor volt és én sem vagyok az, aki ott és akkor voltam. Azt kell észrevenni, hogy most Ki vagyok és nem függvényében lenni attól az érzelemtől, hogy akkor mit éltem át és hogyan érintett engem. Ez az elme játékának egy óriási csapdája, és az emberek előszeretettel támogatják ezt a játékot a változásuk fejében. Ezzel viszont pont fenntartják a múlt állandóságát, kizárva ezzel a változást. Ha ki is derül a múltról még egy-két fájdalmasabb történet, akkor az elutasítottság érzése intenzívebbé válik. Így a megbocsátás, amiért egyébként fel akartuk tárni a múltat, pont az ellenkezőjét okozta. Még több harag, fájdalom és megbántottság érzése jelenik meg általa. Akkor persze tovább keresünk, mélyebbre ásunk, további módszereket keresve, hátha mégis fel tudjuk oldani ezt a sok szomorúságot. De, ha van valami, amit fel kell oldani, akkor ez a gondolat továbbra is fenntartja azt az érzést, hogy még mindig ott van az, amit fel akarok oldani. Ez az ördögi kör. Minden gondolatra ráirányított figyelem fenntartja annak létezését és érzését, ezzel megint csapdába került az elme! Hagyjunk el minden történetet, hagyjuk el időt, a viszonyítást és azt, hogy mindennek a miértjét és az értelmét keressük! Az igaz Létben soha nincs ilyen, ezért ez nem más, mint a gondolatok illúziójának játéka, amit ha elhisz a személy, akármit is tesz, soha nem fog megszabadulni a múltjától. Ideig-óráig időt nyerhet, de utána visszatér a saját elme rabságába a gondolatok játékának azonosulásával!