"A probléma"

A probléma elengedése

Miért gondolják az emberek, ha a problémákkal foglalkoznak és azok kielemzésével, akkor megszabadulnak tőle? Valójában ez nem más, mint az elme játékának egy része. Elhiteti a személlyel, hogy a múltban lezajlódott dolgok megértése könnyebbé teszi a jelen pillanat megélését. Csakhogy arról elfeledkezünk, hogy az Univerzális pillanatban nincs idő, csak a jelenlét. Így a pillanat gondoskodik mindig arról, hogy az, amivel foglalkoznunk kell, az mindig megjelenjen az adott formában. Nem szükséges nekünk a múltban kotorászni, elég ha felismerjük a jelen pillanatot és nem a megmagyarázásával törődünk, hanem annak az elengedésével. Ha a figyelem a magyarázkodáson van, akkor nem elengedem a múltat, hanem tartom, tartom, tartom a figyelmemet rajta, amivel állandósítom annak jelenlétét. Érzésben pedig megélem az elutasítottságot, amit az elme a történetre és az élethelyzetre, esetleg egy másik személyre vetít rá. Pedig, ha felismernénk, hogy épp ebben a pillanatban én utasítottam el a jelent a múlt hatására, akkor máris tudnám, hogy hol a helye a figyelmemnek. Az élet mindig gondoskodik arról, hogy a személy a megfelelő irányba tudjon nézni, ha feltétel nélkül bízik a Létben. A problémák, betegségek csak az illúziója játékának eszközei, ahhoz, hogy végleg felismerhessük mi is az igazság. Ha ezt a játékot komolyan vesszük, akkor máris elkülönültünk az igaz Énünktől és a személy-elme rabságába estünk bele. Azt gondoljuk, hogy nekünk kell bármit is tenni azért, hogy meggyógyuljunk, és a problémáink megoldódjanak. Mi lenne, ha észrevennénk, hogy ezek nincsenek is ott, csak egy gondolat megragadásával próbálja az elme azt a látszatot kelteni, mintha léteznének. Ha a történet abba marad és a figyelem végre lekerül a betegségről, helyette a test harmóniájára kerül át, és a probléma helyett a lehetőség, és az események valósága venné át a figyelem irányát, akkor minden végre magától folyhatna tovább a Létezés medrében. Ha viszont ezt megakadályozzuk valamilyen kétséggel vagy ellenállással, esetleg valamilyen „baj” gondolattal, akkor máris megreked az áramlás, ami a testben egy feszítő érzéssel jár együtt jelezvén, hogy már megint ellentmondásban vagyok az igazsággal. Mindenki segíteni akar a másiknak, de valójában hány ember gondolja végig, hogy a segíteni akarás motivációja a jelen pillanatban nem más, mint „a szegénynek baja van” gondolata és rezgése.Csak annak kell a segítség, akiről azt gondoljuk, hogy magától nem képes a megoldást megtalálni. Ezzel energetikailag csak támogatni tudom a probléma létének a gondolatát. Ha a segíteni akarás helyett a figyelmem azon lenne, hogy ez az ember ebben a pillanatban az Univerzum tökéletes és teljes alkotása és mindenre képes a végtelenen keresztül, és ezt osztanám meg vele, akkor energetikailag máris hozzájárultam ahhoz, hogy észre vegye, a jelen pillanatban minden rendben van az életében, hiszen minden úgy tökéletes, ahogy van. Nem azért jelent meg abban a formában a pillanat nála, mert az élet ki akart vele szúrni, hanem azért mert az az élethelyzet, szituáció szolgálta legjobban Őt önmaga tökéletességének felismerésében. Az Univerzum nem téved, és nem tesz fölösleges lépéseket, mivel erre nincs is szüksége a teljes elfogadásban és harmóniájában. Ezért nem kell semmit kijavítania sem, mert minden mindig rendben van. Ez jellemző az emberre is, mivel az Univerzum része. Ideje lenne ezt elfogadni feltétel nélkül és nem kétségbe vonni. Amihez persze kell egy feltétel nélküli bizalom is. Ha ez nincs meg a Lét felé, akkor nincs meg a személy felé, ha nincs meg a személy felé, akkor nincs meg mások felé, ha nincs meg senki felé, akkor marad az örök kétség és a bizalmatlanság, amit az elme megpróbál egy örök bizonyítással, akarással, siker kereséssel pótolni. De mivel az alapigazság el lett utasítva, így nyugalmat az elme nem találhat addig, míg fel nem ismeri AZ-t.