MINDEN, AMI
ERŐFESZÍTÉS, AZ ILLÚZIÓ
A formán keresztül létrehozta önmaga
világát, hogy azt megtapasztalhassa. Hogyan árthatna önmagának? Hogyan mehetne
önmaga ellen a létezés, ha az egész önmaga? Nem tud megtörténni. Ne személyből
lássátok ezeket a dolgokat, mert az egy hitrendszer. Az egy felépített,
megtanult hitrendszer, amely minden pillanatban összeomlik. Borzasztó
erőfeszítés fenntartani. Nem a természeted. Minden, ami erőfeszítés, az egy
illúzió. Minden, ami természetesként van jelen, az vagy te. Nem kell érte
semmit sem tenned, csak hagyni, hogy jelen legyen. Csak megélni annak a tiszta
létét gondolkodás nélkül. Amikor gondolkodásra van szükséged, az is magától
történik, szinte észrevétlenül. Rajtad keresztül ismerődik fel a gondolkodás
léte. De nem a személy gondolkodik egy zárt rendszeren belül, amit ő el tud
képzelni a gondolkodásról és a lehetőségekről. A lehetőséged korlátlan. Hogyan
tudná elképzelni akkor? Végtelen, korlátlan, felfoghatatlan az elme számára. Az
elme csak a számára felfoghatót tudja elképzelni és kivetíteni, de te ezen túl
vagy. Nem a zárt körben mozogsz, hanem a tér vagy, a végtelen tér, az
időtlenség, a feltétel nélküliség és a végtelen. Elképzelése sem lehet semminek
sem arról, hogy mi hogyan fogja magát megnyilvánítani a pillanatban. És hogyha
ezt be mered vállalni és kockáztatni, akkor szabad vagy. Mert nem a te
felelősséged a léted. A te felelősséged annyi, hogy hagyj békén mindent. Hogy
hagyd, hogy önbeteljesítő folyamatként nyilvánuljon meg a világ a számodra.
De mit tanult a személy? Hogy mindig
csinálni kell valamit ahhoz, hogy a céljaidat elérd. De ez egy kivetített
elvárás, mert a cél az a vanság léte. Az megint felismerődik. Nem én akarom a
célt elérni, hanem felismerem az irányt. És utána már maga a vanság mozgatja a
körülményeket önmaga irányába, hogy megtapasztalhassa önmaga teljességét abban
a formában, amit már megalkotott anélkül, hogy én tudatában lettem volna, hogy
mit alkotott meg. Még az előtt létrejött. És minden ehhez igazodik, még én is
ehhez igazodom, ez a forma, ez a körülmény, az élethelyzet. Minden ehhez
igazodik. Tehát nem valami felé tartunk, hanem minden abba az irányba mozdul,
amely már létező.
(Horváth Mónika - 2020.09.09.)
(Szatszang Leiratok facebook csoport)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése