Felismerés

Felismerés

Ki az, akit ismerhetek?

Azt, akit gondolok magamról, vagy az ismeret soha nem létezhet?

Tudhatom-e, hogy milyen a világ?

Vagy csak a gondolatok értelmezése jelenti számomra azt, hogy milyen a világ?

Biztos lehetek-e abban, hogy kit ismerek?

Vagy csak gondolkodhatom-e arról, amit gondolok arról, akit úgy vélem, hogy ismerek?

Mi az, amit elhiszek?

Az igazság léte, vagy az, amiről azt gondolom, hogy az igazság léte?

Mi az igazság?

Az a gondolat, amit elhiszek, vagy az a pillanat, amit felismerek?

A kérdések záporoznak.

Ki vagyok, mi vagyok? Mit tudok, mit nem tudok?

Milyen vagyok, milyen nem vagyok?

Mit gondolok, mit érzek?

Mit hiszek, és mit nem hiszek?

Minek van értelme és minek nem?

De van-e értelme ennek a sok kérdésnek?

És ki válaszolja meg mind ezt nekem?

Egyáltalán kellenek-e a válaszok, vagy csak elég, ha Csendben maradok?

És mi történik, ha már nem keresem az igazságot?

Ha nincs elképzelésem semmiről,

Ha eltűnnek a gondolatok, ha megszűnnek a célok!

Akkor mi marad a világomból?

Az ijedtség vagy a félelem? Esetleg a nyugalom, vagy a béke?

Ha már nem foglalkoztatnak a hogyanok és a miértek,

Ha már nem érdekel az, hogy mi volt és mi lesz,

Ha már nincsenek kérdések és már nem keresek,

Ha a válaszok maguktól megjelennek és már nincs „én”, aki értelmezget,

Akkor végre felismerem, hogy csak a Létezés beteljesedése az, ami megjelenhet az életben.

A pillanat Teljessége, a végtelen Csendje és az időtlen Örökléte.

Többé már nincs ki féljen, aki megkérdőjelezzen, aki kételkedjen.

Megszűnik minden, ami akadálya lehet a Létnek,

És csak a szeretet feltétel nélkülisége járja be a Teret,

Ami a tapasztalás tökéletes formájaként nyilvánul meg ebben a testben.

Boldog Vagyok, hogy élek, Boldog vagyok, hogy Létezem,

Mert a Szeretet, mint a testben keringő vérem, járja át az egész Lényem.

Ezért az egész Élet lényege, hogy átadjam magam a feltétel nélküliségnek,

Mely az Igazság megtestesülése. Az Isteni, az Eredendő, az igazi Béke!

(Horváth Mónika)