Az "út"

Az Önismeret  és  annak elengedése

A legtöbb ember mikor meghallja ezt a szót, hogy önismeret, rögtön a személyiségképpel, a személyiség ismerettel azonosítja. Míg a személyiségkép egy tanult és felvett azonosulás, addig az önismeret egy benned lévő bölcsesség, amely megmutatja, hogy ki is vagy te valójában. A személyiségkép igazán az ego erősítését szolgálja, míg az Önismeret az ego elengedéséhez vezető utat világítja meg.  Az Önismeret magában foglalja azt a tudást, mely alapján közelebb kerülhetsz valódi önmagadhoz. Nevezzük Istennek, Belső Lénynek, Létezésnek, Önvalónak, stb. Számos elnevezése van, és ez ne tévesszen meg senkit sem, mert a spirituális tanításokban sokszor elakadunk a szavakon és azok értelmezésén. Pedig a szavak mélyén mindegyik ugyan arról beszél, csak egy másik úton, egy másik formán keresztül közelíti meg az igazságot. Az út lehet bármilyen, hiszen két egyforma lehetőség nincs az életben. Ezért az önismeret mindig egyedüli megtapasztalásokon és felismeréseken keresztül valósul meg. Ha bármikor a másikhoz, vagy egy mesterhez akarod hasonlítani magad, biztos lehetsz benne, hogy előbb utóbb megrekedsz, és nem tudod merre tovább. Ezért fontos, hogy az önismeret rólad szóljon és te találd meg a saját válaszaidat az életeden keresztül önmagadhoz. Útjelző táblákat, mankókat kaphatsz, de azt is neked egyedül kell felhasználnod és beépítened a mindennapi élethelyzetedbe, ahol szintén egyedül kell a döntéseket felismerned. Tudd, hogy a kondíciókat csak egy folytonos gyakorlással fogod tudni az elején észrevenni. Igyekezz keveset értelmezni, inkább kezdj el az érzéseidre figyelni. Ha eljutottál oda, hogy ezt Te már mind tudod, akkor engedd el az összes ismeretedet és csak érezd az élet jelenlétét. De tudd, hogy eljön az a pillanat, mikor már mankó nélkül kell menni az úton. Idáig tud segíteni téged az Önismeret. Majd azt is elengedve önmagad valóságaként, felismered a jelen pillanat teljességét, mely visszatükröződve a fizikális életben tapasztalatként jelenik meg a számodra.

Minden alkalommal, amikor meghozok egy döntést egy-egy élethelyzettel kapcsolatban, folyamatos kételyek gyötörnek, hogy vajon milyen döntést hoztam. Jót vagy rosszat? Elég jót, vagy ha várok lesz még jobb? Még akkor is képes vagyok megkérdőjelezni magamat utólag, ha az előtte lévő pillanatban úgy éreztem, biztos vagyok a döntésemben.

-          Vajon miért tesszük ezt?

-          Miért nem hiszünk saját magunknak?

-          Miért kérdőjelezzük meg a bennünk levő „biztos” érzést?

-          Miért akarunk mindig másoknak megfelelni?

-          Miért gondoljuk, hogy a másik válasza, érvelése vagy gondolata jobb, mint a miénk?

Az egész életünk csupa kétely. Belegondoltál-e már igazán mélyen abba, hogy mit takar ez az egész? 

Hogy mi ennek a motivációja? Honnan táplálkozik és hova visz? Éreztél-e már ösztönzést arra, hogy megtaláld a választ, vajon miért ismétli az élet önmagát?

Sok-sok évvel ezelőtt már rájöttem, hogy az élet addig ismétli önmagát, míg másképp nem merünk dönteni. Ha már valaha is felismerted magadban ezt a mondatot, akkor már van motivációd a továbbhaladáshoz. Ez jó hír! A szomorú hír viszont az, hogy ez még nem elég ahhoz, hogy az életedben bármi is változzon.  Sok fölösleges kört kellett futnom ahhoz, hogy rájöjjek, nem elég tudni és felismerni dolgokat, hanem különböző élethelyzetekben merni kell megélni. Vagyis máshogyan dönteni (és cselekedni), mint eddig. Na, ez a nehezebb! Az információt nagyon sokan megtalálják, hiszen rengeteg könyv, film, mester van, aki hozzásegít ehhez. De az élethelyzetben te vagy ott, saját magaddal, akire hallgatnod kell. Kire hallgatsz a helyzetben? Arra, aki azt mondja, tedd vagy arra, aki azt mondja, ne tedd! Merjem, vagy ne merjem? Ilyenkor nagy a káosz, ugye? Szeretnél jól dönteni! Félsz a rossz döntésektől! Állandó harcban vagy magaddal, hogy mindent jól csinálj, különben nem tudod az életedet úgy élni, ahogyan azt kellene! (Gondolod ezt az elméden keresztül.) Elindulsz az út keresésén keresztül keresve a válaszokat:

-          Ki mondja meg a helyes választ?

-          Van egyáltalán jó válasz?

-          Megtalálom én azt valahol?

-          Ki mondja meg, hol keressem?

-          És mi a garancia arra, hogy az lesz a jó?

-          Ha nem jó, akkor kinek a hibája?

-          Rosszat mondott, vagy én nem csináltam jól?

Hát, úgy látszik ez reménytelen. Egyre több a kérdés, és egyre több az információ. Lassan elveszek bennük. Hol a kiút?

Az életemben hol nem változott semmi, hol inkább romlott a helyzet. Viszont az kiderült, hogy visszaút már nincs. Sokszor szidtam magamat: kellett ez nekem? Biztos tudni akarom a megoldást? És még csak nem is sejtettem, hogy éppen csak ráléptem az útra.  Miközben azzal voltam elfoglalva, hogy keresgéltem a megoldásokat és a válaszokat, nem vettem észre, hogy az élet minden pillanatban megmutatta azokat. Pontosan mindig azt tettem és úgy cselekedtem, ahogyan az, az adott pillanatban a legtöbbet adta nekem és másoknak, vagyis a legtökéletesebb volt. Pontosabban megfogalmazva: az élet mindig megmutatja a választ, az már más kérdés, hogy én az elképzeléseim miatt nem veszem észre mi az. Ezért eljött az idő, hogy ne csak angolul, németül, olaszul, stb. tanuljunk, hanem elsősorban kezdjük el az élet nyelvét megismerni, hogy aztán a mindennapi helyzetekben használni tudjuk úgy, hogy élni is tudjunk általa az Igazságban.

És amikor felteszed az utolsó kérdést, amely nem más mint az, hogy Ki vagyok én?,  és ezért a kérdésért képes vagy mindent elengedni, amit eddig felismertél és megtaláltál, akkor jött el az igazság Órája! Rájössz arra, hogy soha nem kell keresni a válaszokat, soha nem kell tudni a válaszokat, csak egyszerűen megfigyelni és felismerni, mindent a maga formájában, úgy ahogy az megjelenik a számodra a maga teljességében. Ez a megfigyelő az aki te vagy anélkül, hogy tudnád ki vagy!