A szabadság egyik formája a
párkapcsolat

Egyszer beszélgettem egy
spirituális csoportban a feltétel nélküli szeretetről, hiszen ez volt az
aktuális tanítás témája, amikor elmeséltem, hogy a párkapcsolatomon keresztül,
hogyan ismertem fel önmagam félelmeit és kétségeit, függetlenül attól, hogy az
milyen élethelyzeten keresztül mutatkozott meg a számomra. Nagyon hálás voltam a
férjemnek, hogy a segítségével elengedhettem a kétségeimet önmagammal szemben.
Ezt akartam a társasággal megosztani. Biztos lehet benne mindenki, hogy az élet
nem tévedett és az adott pillanatban olyan élethelyzetet adott, ami a
teljességemet a legjobban szolgálta, még akkor is mikor én ezt nem így éltem
meg akkor. Persze elméletben mindenki nagyon jól tudta ezt. A spirituális
feltétel nélküliségről beszélgető emberek viszont azonnal felháborodtak, amikor
ennek a gyakorlati útját is említettem. Számukra, amit tettem az már hülyeség
volt, és ragaszkodtak ahhoz, hogy ehhez egy nagyon magas fejlődési út szükséges,
hogy valaki végigcsinálja ezt. Hiába magyaráztam el, hogy akkor még én ezekről
nem is igen tudtam, csak egyszerűen a szívemre hallgattam és tudtam, hogy önmagam
érzésében feltétel nélkül bízhatok. A végére már ellenem fordulva, megítélve
megállapították, hogy ez így akkor sem lehetséges, ilyen esetben a másik fél
elítélendően hibás és azonnal el kellett volna hagyni, mert nem érdemelt meg
engem! (Mellékesen megjegyzem, hogy egyik hangadónak sem volt párkapcsolata már
vagy még, míg én a mai napig boldogan élek a férjemmel.) Persze hárítottak és
nem is akarták meghallani és megérezni azt a hálát és szeretetet, amit most is
érzek ebben a pillanatban az iránt az ember iránt, aki feltétel nélkül vállalta
– persze öntudatlanul -, hogy bármilyen helyzetet is teremtve, átsegítsen engem
a saját félelmeimen.

Ahhoz, hogy az ember
felismerje, az évtizedeken keresztül gyártott kondíciókkal hogyan utasítja el magát, olyan körülmények, helyzetek és személyek kellenek, akik és amik felszínre hozzák benne azt a „tudatalatti” azonosulást, amin keresztül az élete
áramlását elveszítette. Majd ezután tud csak rajta változtatni. Ha viszont ezt
továbbra is maga elleni helyzetként éli meg, akkor csak erősíti azt, amitől
pont meg kellene szabadulnia az aktuális történésen keresztül, így viszont a kondicionáltsága intenzívebbé válik. A
szabadságának a lehetőségét ismét elengedte. De nem kell aggódni! Az élet
feltétel nélküli és nem válogat, ezért jön a következő lehetőség, hogy meglássa
a tükörben milyen életet is él önmagával szemben. Ha megint ujjal mutogat a
másik emberre, hogy ő hogyan viselkedik vele, akkor ismét elengedte a
lehetőséget. Ha viszont felismerve az előző játszmájának a lényegét és képes másképp
dönteni, akkor már be tudja azonosítani azokat a korlátokat, amik megakadályozták
eddig abban, hogy szerethesse önmagát. Ehhez viszont szüksége volt a másik
személyére. Akkor pedig hogyan élhetek meg dühöt vagy haragot vele szemben. Csak
hálát érezhetek és feltétel nélküli szeretetet, hiszen ő segített hozzá, a
megszabaduláshoz. Főleg, ha ő is észreveszi bennem ugyanezt. Hiszen arról ne
feledkezzünk meg, hogy fordítva én is osztom a másikat, mint az Ő személyének a
tükre. Csak azt én másképp élem meg! Hát Ő is másképp éli meg! Ez az igazi
Önismeret, hogy ezt megértem és a mindennapokban ezt meg is élem! Semmi nem
történik az én akaratom ellen! Az egyetlen akarat pedig csak az igazság lehet!
Az viszont nem más, mint az igaz természetem a feltétel nélküli szeretet, ami a
Lét elfogadása a pillanaton keresztül. Ez a szabadság maga! És erre mindenkinek
mindennap megvan a lehetősége, ha tényleg akarja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése