2016. december 5., hétfő

A Csend története






A felismerések története


Minden a Csendben történik. A világ is a Csendben él és létezik. Én is a Csendben vagyok, és nem vagyok. Milyen érdekes, hogy minden a Csend. Próbálnék kijönni belőle, de nem tudok. Soha nem is tudtam a Csenden kívül létezni. Milyen tökéletes és teljes a világ, ha ezt észlelem. Minden olyan egyszerű és tökéletes. Nincsenek határok, félelmek, elvárások, kétségek. Csak a béke és a nyugalom, meg persze az intenzív élet. J A folyamatos létezés és tapasztalás áramlata. Sodródok a végtelen folyammal és észlelem a világot. Minden pillanatban felismerem AZt. Soha véget nem érő figyelem, ami van. Csak a Csend tisztasága és a figyelem varázsa, ami az életet adja. Tökéletes békében és nyugalomban. Semmit sem kell tennem és minden úgy történik, ahogyan az van. De hogyan van? Kérdezi egy hang, mely felismerődik általam. És kié ez a hang, egyáltalán létezik a hang, vagy csak az is felismerődik a semmiben? Érdekes, ahogy megfigyelem; sehonnan nem jön, és sehová nem megy. Csak egy pillanat felvillanása és már a Csend teljességében elveszett. Talán nem is létezett vagy, ha igen már semmi jelentősége. Hiszen akkor ez a pillanat! A pillanat nem más, mint az időtlen maga. Akkor az idő soha nem is létezett! Akkor viszont nincs semmi, ami megmaradhatna! Semmi még maga a Csend sem, az sem létezik, mert nem marad meg soha. De mégis észlelem. Ez hogy lehet? Ráadásul mozdulatlan. De ez sem lehet, mert ha nincs, akkor mozdulatlan sem lehet. Akkor mi van? Semmi sincs. De még az sincs. De észlelés az van. Az mindig van. Akkor hogyan mászok ki a kettősségből, ha mindig minden egyszerre van jelen. A nem-kettősség és a kettősség! A semmi sincs, és a mégis van. Nyugodt vagyok és nem félek, de még csak zavarban sem vagyok. A legtermészetesebb felismerések történnek, mintha mindig is ez lenne. És tényleg ez VAN! Az életem megy tovább, minden történik a maga útján. A gyerekek iskolában, a férjem és én dolgozunk, a mindennapok történnek és a Csend továbbra is marad. A figyelem történik, magától természetesen, a reakciók megjelennek, a beszélgetések felismerődnek, az edzésen elfárad a testem, de a Csend továbbra is jelen. Mégis érzem, hogy nincs senki, aki létezne. Ez felszabadító és könnyű a testnek. A boldogság és a feltétel nélküli szeretet ennek az egész felismerésnek a kísérője. Ez nem egy érzés, hanem a természete a létemnek. Mindig is ez voltam és ez VAN. A figyelem leszaladhat róla, de mindig ott VAN, minden pillanatban. Mindent ezen keresztül látok, a világot, az embert, az állatot, az ételt, mindent, amit tapasztalatok. Még a vitát és a veszekedést is. Isten áldásaként a szeretet eszközeként élem meg. Az élet igazi szépsége ez. Mindenben jelenlévő, nem tud másképp lenni! A gondolatok, ahogy átsuhannak a Csenden, a figyelem rátapadásával elhitetik, hogy létezőek. Pedig nem. Soha nem léteztek. Csak a figyelem egy felvillanása okozza azt az illúziót, mintha léteznének. Ha nem követem eltűnnek, ha követem megsokszorozódva történetként észlelem és érzésekként csapnak be. Semmi közöm hozzájuk, mert csak észlelem, de semmi jelentősége egyiknek sem. Nem értelmezem és maguktól eltűnnek. Arra figyelek, amelyikre akarok, és ha akarom egyik sem létező. Bármit tehetek. Olyan, mintha mindenható lennék, de AZ is vagyok! Megjelent az Alázat! A Tisztelet! Az Odaadás! Megszűnt minden, ami. Csak az Isteni, az maradt, de az nem az ami. Semmi nem tartozik hozzá! Semmi, de mégsem különválasztható bármitől. Mindenben benne van, és semmi nem tartozik hozzá! Tökéletes és teljes. Megszűnik a személy, megszűnik a világ, megszűnik a gondolat, megszűnik az érzés, megszűnik minden, ami a forma és mégis most válik valóságossá minden! Ezért nincs oka és értelme az életnek, mert ha elengedem az élet értelmét, akkor válik mindennek az értelme láthatóvá és világossá! A kettősség felismerése soha nem szűnik meg ebben a fizikális világban, mert ennek a testnek az érzékszervei és a mentális lehetőségek a dualitás világában örök eszközök maradnak, viszont ezáltal a nem-kettősség tökéletes teljessége elkülöníthetetlen önmagamtól. Boldog vagyok a Létben. Boldog vagyok a Szeretetben és boldog vagyok az emberi testben. Ez a tökéletes élet, egyszerre jelen lenni a nem-kettősségben és a kettősségben! És már csak ez Van végtelen formában! 



2016. július 17., vasárnap

Feltétel nélküliség


A feltétel nélküliség jelenléte

Az emberek többségének szinte mindig van egy elképzelése arról, hogy mi a feltétel nélküliség és a feltétel nélküli szeretet. Mikor szembesülnek bizonyos élethelyzetekkel, akkor állandó ítéleteket alkotnak arról, hogy ez jó vagy nem, tehet-e ilyet Isten vagy nem, igazságos vagy nem…stb. (Itt nem az egyházi ítélkező, félelmet keltő Istenről beszélek, amit szintén a személy éltet, elvárások alapján.) A Létezés soha nem különböztet meg semmit sem, ezért mindent felhasznál eszközként, hogy a személy figyelmét az Igaz Létezésre irányítsa. Ha kell halált, betegséget, tragédiát…. is. Ezt persze a személy nem nézi jó szemmel és máris kialakul az a tévhite, hogy ez nem lehet Isten akarata. Abba nem gondol bele, hogy máris ezzel megcáfolta Isten mindenhatóságát, hiszen ha ezeknek a borzalmas élethelyzeteknek a történésébe nem szól bele, akkor máris Igent mondott annak létezésére, ezért az tükrözi az akaratát, vagyis annak létrejöttét. Sokan felháborodnak ezen, mert azt tanulták, hogy a jó semmilyen nehézséget, érzelmi és fizikális fájdalmat nem jelenthet. Akkor, mikor szülőként hirtelen egy rántással visszahúzzuk a gyermeket az útszéléről, esetleg ráordítunk, hogy az autó ne üsse el és a gyermek megijed, illetve fizikális fájdalmat érez a karjában a rántástól, akkor is azt mondjuk, hogy én ezt nem szeretetből tettem? Ez a fájdalom okozás is a szeretet tükröződésének a jelenléte volt! Vagy erre azt mondjuk, hogy ez más! A szeretet mindig mindenkit arra fog motiválni, hogy éljen nem pedig arra, hogy szenvedjen! Minden megnyilvánulási forma és tapasztalat ezt szolgája ebben a világban. Addig, amíg a személy ezt megkérdőjelezi, és nem ezt ismeri fel az életben, addig folyamatosan szenvedésként éli meg a mindennapjait. Sokan bele sem gondolnak abba, hogy mit is jelent az, hogy feltétel nélküli! Persze rögtön rámondják, de igen én tudom, mit jelent!  Ha mégis szembesül egy olyan tapasztalással, amit az értelmezési rendszere nem fogad el, vagy esetleg nem ért vele egyet, máris megkérdőjelezi azt. A feltétel nélküliben nincs kivétel! Semmilyen! Az a minden és a bármi. A minden, az nem válogat, a bármi nem tesz kivételt! Az ego, mivel állandóan ítélkezik és elvár, ezért nem tud mit kezdeni ezzel. Számára fontos, hogy mindig legyenek kivételek és ítéletek. Nem tud e nélkül létezni. Ezért, ha a személy észreveszi, hogy nem feltétel nélküli, máris felismerheti az egóval történő azonosulás jelenlétét, ami nem a természetes jelenlét állapota, hanem a Létezés valamilyen formájának az elutasítása. Az isteni akarat szent és sérthetetlen, illetve mindenható! Ha a személy meghatározza, hogy Isten milyen formában jelenhet meg szeretetként (mert azt csak úgy tudja elfogadni az ego), akkor máris a személy irányít. De ez is Isten akarata, hogy a személy azt higgye, hogy irányíthat, azért, hogy felismerje, ez sem történhet meg Isten akarata nélkül. Még az is az isteni színjáték része, hogy az ego irányításának illúziója létezik. Ez az eszköz arra, hogy a személy felismerje az Igazság jelenlétét. Ha zuhan egy gép, Isten akarata, hogy az azon jelenlévők azonnali önátadásként éljék meg az isteni jelenlétet, hiszen ilyenkor biztos, hogy nincs ateista a gépen. Ha valakinek nagy fájdalma van, a, Istenhez imádkozik, hogy szabadítsa meg a fájdalomtól. Ha valaki tönkre megy, nem marad más számára, csak az isteni jelenlét felismerése. Ha egy gyermek megbetegszik, akkor a szülő imádkozik. Ezek azok az élethelyzetek, mikor már nem marad más választás, csak az önátadás. Ez az mikor az ego, már nem tud irányítani, mert kifogyott az ötletekből, nem működnek a dolgok az eddigi hitrendszer alapján. Ezek alapján a szabad akarat is csak egy illúzió, az isteni játéknak egy eszköze. Soha nem tud, semmi megtörténni anélkül, hogy a Létezés azt ne akarná. Bárhogyan döntünk, bármit teszünk, azt a személy csak annak következtében tudja megtenni, hogy az már megjelent a térben egy energiaként, azaz egy finom formaként. Minden azt szolgája, hogy a személy elengedve személyként való azonosulását, ismerje fel a személytelent. Ebből indul ki minden és ebbe az irányba tér vissza a fizikális világ tapasztalásaként. Ezt csak akkor tudja felismerni a személy, ha megvan benne a tiszta alázat a Létezés minden formája felé, hogy tükörként felismerje mindenben az Igazság jelenlétét, vagyis az Istenit. Ismét hangsúlyozom, kivétel nélkül! Ugyanis csak így létezhet a szolgálat. Minden szolgál engem abban, hogy felismerjem azt, aki Vagyok! Ha ez, bármikor megkérdőjeleződik, akkor az ego azt az illúziót kelti, hogy ő az irányító. De ez is, azért történhet meg, mert ez a tapasztalat és annak következménye szolgálja a legjobban a személyt, annak felismerésében, hogy ez csak egy illúzió. A teljes átadása mindennek, csak ennek felismerésével tud megtörténni! Addig, míg a legkisebb kételkedés megjelenik, addig a feltétel nélküliség megkérdőjelezésén van a figyelem, ezért nem tud megtapasztalódni a feltétel nélküli. Így a szeretet is csak a feltételek tükrében tapasztalódik meg, a boldogság is a feltételeket tükrözheti, és az élet is feltételekhez van kötve!


2016. július 9., szombat

Ima




Ima

Istenem, Te vagy a szeretet Létezése.
Te vagy az egyetlen, mely létezhet bennem.
Minden más lényegtelen, csak a Te jelenléted a teljes.
Odaadom mindenem, az életemet, a lényemet.
Semmi nem számít, csak a kegyelmed.
A Te hangod, melyet hallok az egyetlen.
A szívem teljesen átadom neked.
Nincsen más csak a bennem élő Léted.
Az isteni, a teljes, mely átkarol engem.
Ölelésed a Létem értelme,
A Lényed, a szívem mélysége,
A szereteted a végtelenség érzése.
Jelenléted minden pillanata része életemnek.
Bárhol vagyok, bármit látok csak Te vagy velem.
Mindent áthat a teljességed.
Boldog vagyok, hogy általad élhetek, és minden pillanatban megölelhetlek.
Kitárom a szívem, lelkem és átadom mindenem, hogy megszűnjek a Létedben.
Fogadd be emberi lényem, és világítódjon meg rajtam keresztül isteni fényed.
Váljon láthatóvá mindenható szentséged, mely szolgája az egész emberiséget!


2016. május 19., csütörtök

A Csend


Az, aki Vagy az maga a Csend teljessége





Ismered-e a Teljességet? Ismered a Csendet? Ismered-e azt, aki vagy? Figyeld meg, mit találsz! Be tudod-e azonosítani a válaszokat valamivel, vagy valakivel, ha nem gondolkozol a kérdésekről? Ha csak átadod önmagadat a térnek minden ismeret, tudás nélkül és csak figyelsz! De ne keresd a figyelmed irányát és célját! Csak hagyjál mindent magára és figyelj! Ne legyen tapasztalatod, amivel azonosítasz egy múltbeli „én” nélküli élményt! Ne legyen információs tudásod, ami alapján ismered a válaszokat! Ne legyen elképzelésed a végcélról, ami alapján elvárod, hogy mi legyen a felismerés eredménye! És ne keress, mert akkor az elme mozgása megtéveszthet! Légy maga az ismeretlen, a végtelen, a mozdulatlan, az időtlen, a tudás nélküli, a személy nélküli, a feltétel nélküli! Ne hozz megállapítást semmiről, ne értelmezz semmilyen tapasztalást és felismerést! Ne tudd, hogy ez AZ, csak légy jelen anélkül, hogy tudnál róla bármit is! Ne kérdezd, hogy ezt hogy csináld! Ne kérdezd, hogy ez lehetséges-e! Ne kérdezd, hogy ennek mi az értelme! Ne kérdezd, hogy ez meddig tart! Ne kérdezz semmit sem, csak figyelj! De arra ne figyelj, hogy figyelsz! Ne állapítsd meg, hogy Te most figyelsz valamit és vársz valamire! Csak légy a Csend! De ne az elme által értelmezett Csend! Nem a fizikális Csend, hanem az ismeretlen Csend. Add át magad a tényleges megszabadulásnak, az örök lemondásnak! De ezt ne keverd össze az elme által értelmezett megszabadulással és lemondással! Nem a fizikai világ tapasztalásáról kell lemondani és attól megszabadulni, ahogy sok útkereső értelmezi ezt. Hiszen a cél sem az, hogy elvonultan élj a világtól kiszolgáltatva általa, hanem az, hogy „a piactéren is tudj meditálni”, vagyis a világ teljességében is fel tudd ismerni azt, aki Vagy, anélkül, hogy mozdulnál bármerre is. A Csend felismerése a legnagyobb zűrzavar kellős középen is lehetséges, ha a világgal való azonosulásod megszűnik és csak annak észlelése marad, mint a forma tapasztalása a fizikális síkban. Önmagad Létét, - amin keresztül felismerődik a világ - nem tudod elhagyni soha, csak a gondolatok és az érzések tévesztik meg a figyelmet. Ezért nem ismered fel illúzióként a forma világának létét. Ha tudod, hogy ki nem vagy, akkor máris csak Önmagad tisztasága maradhat! A világ egyszerűen működik. Nem gondolkodik, nem akar, nem tud, nem értelmez és nem tart valamerre. Csak Létezik függetlenül bármitől és bárkitől. Nem tartozik senkihez és semmihez, hiszen minden a Te tükröződésed. A személy is Önmagad teljességének tükörképe. Nem akar elérni semmit, de nem is tilt semmit. Nem akar bizonyítani semmit, de nem is von kétségbe semmit. Nem akar tartozni semmihez és senkihez, de nem is tagad meg senkit és semmit és nem törekszik semmi felé. Egyszerűen csak Van. A Semmi által és minden nélkül. Ne ijesszen meg, hogy az elme nem talál kapaszkodót. Hiszen pont az a lényeg, hogy lecsússzon a tartós figyelem mindenről és ne születhessen meg az értelmezés. A Létezésnek nincs szüksége a dolgok és a tapasztalatok értelmezésére, ezt csak a személy gondolja így. Mivel azt érzi, ez jelenti az életet és azt, hogy Vagyok. Ha ez nem lenne, akkor semmi értelme nem lenne a világnak. Ebből következően azt gondolja, hogy a világnak csak akkor van jelentősége, ha tudjuk mindenről, hogy az mi és ehhez az ismerethez ragaszkodunk. De ez az illúzió. Neked nincs szükséged az értelmezésre, ahhoz hogy Legyél. Pont az értelmezés szüli meg a ragaszkodást, ezáltal létrehozza az elvárást, amely megalkotja a kétséget és így megszületik a félelem. Erre épül a személy egész élete, majd mindent elkövet, hogy bizonyítsa, ez nem létezik. De ezek csak az elme történetei és játékai, amit a személy elhisz és valóságnak él meg. Az összes szenvedését ez okozza. De az, aki Vagy, annak ezekre nincs szüksége, hiszen, ha nem születik meg az „elkülönült én”, akkor nem jelenik meg a hiány érzése és az egyedüliség érzése sem. A hiány, Önmagad észlelésének az elutasítását, vagyis a személyként való azonosulásodat jelenti, nem pedig a személy nélküliséged elfogadását.
A Csend teljességén keresztül szabadon jelenik meg a világ önmaga tiszta formájaként, az „elkülönült én” érintése nélkül. És, ha nincs elkülönülés, akkor minden rajtad keresztül jelenik meg és tükröződik vissza, a Csend fényétől megvilágítva.

2016. március 18., péntek

Az ego képmutatása


Az útkeresés álnoksága, mint a legnagyobb képmutatás


Manapság az eddig divatos pozitív gondolkodás helyét felváltotta a megvilágosodás. Divatba jött a felébredés. Szomorú, hogy nagyon sokan, anyagi hasznot remélve és tanfolyamokat szervezve "tanítják" a megvilágosodást és a tudatosságot úgy, hogy soha nem mertek lemondani az életük irányításáról, és még mindig az ego diktálja számukra az élet menetét. Lehet, hogy egy kissé megdöbbentő stílusa van ennek az írásnak, de itt az ideje lehúzni a fátylat az igazi képmutatásról. Ez nem valami jópofa elérendő cél, esetleg jól fizető üzleti ág, hanem maga a Létezés. Ehhez szükséges a kellő tisztelet, a feltétel nélküliség, az alázat és egy odaadás, mely csak nyitott szívvel lehetséges. Persze, ezzel automatikusan megtörténik a sikerorientáltság elengedése és megszűnik az ego fényezése. Pont azért, íródott ez a cikk, hogy mindenkinek legyen lehetősége tiszta szívvel megvizsgálni a saját útkeresésének az igazságát és az igazi okát. Egyre több ember keres meg azzal, hogy ő már megvilágosodott, hogy már lemondott az énről, az egoról. Minden második ember azt mondja magáról, hogy teljes békében él önmagával. Mégis állandóan a problémáról, a kétségekről, félelmekről, a politikáról, a másik emberről megy a társalgás. A szavak, üresek maradnak, ha a teljesség érzése és tapasztalata nincs jelen. Kifelé a legtöbben mutatják a békét, de belül, a családban, a munkahelyen, a környezetükben sajnos ennek pont az ellenkezője működik. A teljes belső csend tökéletes harmóniát és békét teremt, ami persze nem feltételezi azt, hogy a testen keresztül nem jelennek meg különböző érzések, érzelmek és a környezetben továbbra is léteznek élethelyzetek, amik nem mindig kedvezőek a számunkra. Az útkeresők többsége azt képzeli, hogy a megvilágosodás következtében megszűnik minden az életben, ami nehézséget okoz. Persze ez is a spirituális ego elvárása. A yin-yang akkor is létezni fog, és ez a fizikális-dualisztikus rendszer szerint működő világ mindig tükrözni fogja ennek a létezését. Ahhoz, hogy ezt a személy végleg elfogadja és semmilyen elvárása ne legyen a felébredéssel kapcsolatban, meg kell értenie az igazi yin-yang természetét és felismerni annak működését a mindennapokon keresztül. Sokszor hangsúlyozom, hogy a yin-yang az soha nem fekete vagy fehér, (nem megkülönböztető) hanem e kettő egyszerre (egység). A legtöbben erre szintén azt mondják, hogy ezt tudják, de mikor arról lenne szó, hogy egy kapcsolaton belül vagy akár bármilyen élethelyzeten keresztül felismerjék ennek valóságát, és e szerint létezzenek benne, akkor máris tagadják annak igazságát. A békés élethelyzetben mindenki tudja, mit kell tenni, de mikor megjelenik valamilyen nem kívánt pillanat, akkor azonnal megtagadva az eddig lelkesen támogatott spirituális létet, hátat fordítva kimenekülnek az élet gyakorlatából. Az útkeresés lényege a teljes feltétel nélküli elfogadása annak, hogy átadjál minden irányítást és lemondjál minden elvárásról. Abban a pillanatban, hogy valami nehézség jelenik meg az életben, keres gyorsan egy olyan módszert, amivel fenn tudja tartani az „én irányítok, tőlem függ minden” elképzelését, fenntartva az útkeresés további illúzióját. Ez az ego legnagyobb álnoksága. Több ilyen "útkereső" is volt a közelemben az elmúlt 5-6 évben. Elvárásként azt remélték, hogyha mellettem vannak, akkor biztos eltűnik az életükből az az akadály, ami miatt nem működik a munkájuk, párkapcsolatuk … és csak addig mertek elmenni, míg az irányítás a kezükben volt. Mivel nem kapták meg, a várt „jutalmat” (párkapcsolat és az anyagi siker), azonnal 180 fokot fordulva, megtagadva mindent, amit addig „istenítettek”, gyorsan kerestek olyan módszereket, amivel tovább használhatják az ego kemény játékait és folyamatosan ezt hajtogatták, erről én nem fogok és nem is akarok lemondani…, hiába csinálom nincs eredménye…, semmi értelme már ennek…, mivel a lemondást egy hiánnyal azonosították és nem az Igazság Jelenlétével. Ítélkeztek egy olyan dologról előre, amiről azt sem tudták mit takar, mert bátorságuk nem volt felismerni AZt. Az élet nem kívánt mást tőlük csak, hogy ne az ego elvárásai alapján akarják a pénzt és a kapcsolatokat, mert így ez hosszútávon egy nagyon kemény és ingatag „sikermunka” következménye lesz, amit a személynek kell fenntartania. Ha nem sikerül, akkor visszazuhan a környezete általi érdektelenségbe, amit legtöbbször depresszió, fásultság, kiégés kísér. Inkább arra kaptak ösztönzést az élet játékán keresztül, hogy ne a külső dolgoktól függjön az értékük, hanem a belső lényükön keresztül haladjanak az életben. De elengedni az irányítást soha nem voltak képesek, mert mindig azt várták, hogy az élet úgy működjön, ahogy ők azt betudják építeni az eddigi, tanult és elvárt rendszerükbe. Az igazi keresésnek pont az a lényege, hogy az önátadás akkor is történjen meg, mikor a külső élethelyzetem, az életem összeomlik. Pont ez az élethelyzet (összeomlás, kilátástalanság…) sokszor az egyetlen lehetősége a személynek, hogy átadjon mindent az Igazi Önmagának (Önvaló), mivel az ego már nem tudja uralni a helyzetet. Persze nem úgy, hogy megcsináltam, elengedtem és már három hete ezt teszem, de még mindig nincs eredménye, felkiáltással! Ezt csinálták ezek az emberek is. Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy ez még mindig elvárás, aminek csalódás a vége. Egyre csak dühösebbé, csalódottabbá váltak, míg végül teljesen hátat fordítottak az „Igazságnak” (teljesség) és felépítettek egy ál igazságot, amit tanítanak is másoknak, úgy hogy nekik soha nem volt bátorságuk megélni a tényleges elengedést és felismerni az ego nélküli valóságot. Sajnos sokan azt gondolják, ha volt esetleg egy-két tapasztalásuk, és bepillanthattak az ego nélküliségbe, akkor máris "tudják", hogy mi a megvilágosodás és az ego az egekbe emelkedik. Pedig az alázat és a teljes önátadás, vagyis az ego azonosulásának az elengedése még nem biztos, hogy megjelent ettől a tapasztalati élménytől. Ezért ez továbbra is egy tapasztalat marad.

Ezt a példát, azért említettem meg, hogy lehetősége legyen egy-pár igaz útkeresőnek felismernie az ego csapdáját és meglátnia azt, hogy újra és újra az elvárásai szerint él, még akkor is mikor azt hiszi, hogy már az nem létezik. Nem születhet meg még az az elvárás sem, hogy ne létezzen az elvárás! A legutolsó, ami az egohoz köt minket az a remény. Nem véletlenül szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára, de ezt mindenki pozitív érzésként magyarázgatja, pedig ez még mindig az Igazság elutasítása a Jelenlétben. A remény feltételez valamit, de nem engedi a kétség nélküli „bizonyosság” jelenlétét. Ahol van kétség, ott van elutasítás, ahol van elutasítás, ott van félelem, ahol van félelem, ott van idő. A jelenlétben viszont semmilyen idő nem tud megszületni (nem a fizikális mértékegységről beszélek). Tehát a remény az utolsó kétség, amit el kell engedni, hogy a tiszta Jelenlétben legyen a figyelem. Az elvárás viszont az első, ami megjelenik az ego működéseként, mint az irányítás első lépcsőfoka. Erre kell ébernek lennie a személynek a nap 24 órájában. Az is elvárás, hogy valami ne legyen. Elvárás az is, mikor valaki azt duruzsolja, hogy ez a mester nem így tanít, az a mester nem ezt mondja, úgy kell csinálni, ahogy az a mester….stb. Gondolom ezek is ismerősek. A legtöbb útkereső ugyanazt a hibát követi el, mint az egyházak és a vallások. Az nem jó, az nem igazi mester, ő másképp fogalmaz, az nem azt mondja, ez a tuti, a többi nem az igazságot hirdeti… Azért van annyi mester a világban, hogy mindenki megértse és megtalálja a számára megfelelő tükröt önmagához, a teljesség jelenlétét. De egyáltalán nem szabad másolni Őket. Ha másolni szeretné a kereső a mester útját és tanításait, akkor máris elvárásba ütközött, s az ego életre kelt. Mindenkinek a saját felismerése kell, hogy szolgálja a létét, a mester ehhez csak eszköz, de nem elvárás és ragaszkodás. A mesterek többsége pont ezért hangsúlyozza, hogy ne higgy neki, higgy a saját tapasztalatodnak!

A másik tévhit, hogy a csend jelenléte kizárja a beszédet. Ha ez így lenne, egy mester sem osztaná meg magát a keresőkkel. Az, hogy Ramana Maharsi azt az utat választott, hogy a csenden keresztül tanított, nem lehet elvárása a keresőnek. Azt is értelmezi az elme és azonnal elvárásként állítja maga elé, hogy annak mit kell jelentenie és ezáltal kizár minden mást. A belső csend az nem valami, amiről beszélni lehet, ezért nem osztja meg magát a külső világgal. Így semmilyen kényszer kommunikáció nem jön létre azért, hogy biztos megértsenek, bizonyítsam, hogy jól csinálom, elfogadjanak, lássa az értékemet, vegye észre, hogy vagyok valaki…. stb. Viszont, ha már más személy is megjelent a térben, akkor a belső csenden keresztül megjelenik a forma léte, így megjelenhet a kommunikáció is, persze az elme számára nagyon korlátozott formájában (egy-két szó, esetleg pár mondat erejéig.) Azért mert a teljesség érzése folyamatosan jelen van a személyben, így nem a hiány pótlására használja a kommunikációt, hanem a teljesség megosztására, ami a Jelenléten keresztül történik, ezért ez a legcsekélyebb beszédet igényli. Ha tényleg felismeri a személy a belső csendet, akkor attól fogva soha nem vonja kétségbe a többi mester tanítását, függetlenül attól, hogy az milyen formában jelenik meg, mert a belső csenden keresztül felismerve saját magát, nem születik meg az ítélet. Amíg a keresőben meg van az ítélet, addig még nem tapasztalta meg a belső teljesség jelenlétét csak információs tudása, elképzelése és ezáltal elvárása van róla. Bármi, ami elutasítás az az ego játéka. Nagyon sok fajta ember él a Földön, akiknek még szükségük van az ego módszeres játékaira, pont azért, hogy legyen tapasztalatuk arról, hogy mi az, amivel azonosítják magukat. De ez is a Tiszta Tudatosság játéka. Semmilyen találkozás nem jelenik meg a személy életében, ha az nem szolgálja az Ő tiszta Tudatosságának létét. Nem a személy keres, hanem az Igazság hívja a maga irányába a személyt és megy végig a belső lény által megvilágított „úton”. Ha nem gondolná a személy azt, hogy van valami, amit el kell érnie, akkor már fel is ismerné, hogy ez a legnagyobb csapda, amit az ego állított a számára. Ez is elvárás. Nincs semmi, amit el kell érned, és ne lennél már AZ. De ezt nem elég tudni, hogy ez az információ, hanem élni is e szerint kell. Ebben ugyanis nem jelenik meg semmilyen kétség. De ha kétségbe vonom, és ítéletet alkotok arról, hogy az a személy, akivel találkoztam az nem az, aki nekem abban a pillanatban pont azt adja, vagy mutatja, amire szükségem van, akkor máris elutasítottam a Létezés működésének teljességét és elvártam, hogy az, akitől én tanulni tudok, annak milyennek kell lennie. És pont elmegyek az élet tanítása mellett, ami persze nem egy neves mester formájaként jelent meg, mint tanító, hanem az élet pillanata volt. Ezért nem is nézek rá olyan alázattal, mint egy „igazi” ashrambeli mesterre. Hát az igazi útkeresés az életben történik, az élet által és minden pillanatban én jelenek meg általa, úgy és abban a formában, ami megmutatja, hogy az igaz Önvalómként létezem vagy nem. Az egész életed egy meditáció, vagyis csendben levés, ezért nem elvonultan kell létezni, hanem a piactéren (élet tere) is tudni kell meditálni! Ehhez pedig a mindennapi élet nélkülözhetetlen. Vagy tisztelettel és alázattal figyelem annak minden pillanatát és látom meg benne a mesteri segítséget, vagy mehetek bárhová és bármilyen mesterhez soha nem fogom az elvárásaim tükrében észrevenni a pillanat szeretetét, amit átadott nekem azáltal, hogy létezhetek benne és általa!!!









2016. február 10., szerda

Hála






A Mester jelenléte

A szentség mely megérinti lelkemet,
A szeretet mely átjárja lényemet,
A hála mely körülveszi életem,
Ez mind Te vagy Mesterem!
A szépség leírhatatlan,
A mélység felfoghatatlan,
A szabadság áramlóan hat.
A csend, mely körülvesz, életet ad,
A béke, a nyugalom teret ad,
A végtelen bizalom a szívemben van.
Az Igazság mindig velem van,
És mutatja az utat, hogy merre haladjak,
Mert az Igazság Léte a legfontosabb.
Mindenható ez az energia!
Az Isteni, a Szív, és a Lét mindig csak együtt járhatnak,
Semmi nincs, mi szétválaszthatja!
Mikor a figyelem ezen van,
Én is, a világ is, a tér is elválaszthatatlan.
Csak az Egy Vagyok, ami értelmezhetetlen.
Semmi nincs, ami a tagadás lenne,
Semmi nincs, ami a kétség lenne,
Csak a Vagyok mindenható ereje,
Mely a végtelenségében eggyé olvad velem.
Semmi nem maradt, csak a belső Csend,
Melyen keresztül az egész világ Én lettem.
Az időtlen, a formátlan és a végtelen.
Ez a legszentebb érzése a Létnek,
A feltétel nélkülisége, a teljessége, az Istenisége!




2016. február 7., vasárnap

Valóban hiszed-e? - Mooji


                 
                                                    (Fordította:Ultimate Teachings - Végső Tanítások)