2015. augusztus 23., vasárnap

A múlt



A múlt csapdája



Az élet szépsége nem az állandó panaszkodásból áll, és nem abból, hogy mindig mindenkinek azt meséljem, hogy nekem milyen nehéz! Sok kommentet olvasok és mindenki osztogat mindenféle "szépet és sok okosságot"! De mikor szembetalálkoznak az emberek egy olyan írással, ahol fel kellene ismerni, hogy mindenkinek meg van a lehetősége a változásra, csak éppen nem úgy, hogy folyamatosan azzal vagyunk elfoglalva, hogy elemezgessünk és a probléma gyökerét tárogassuk fel, hanem a jelen pillanaton keresztül vegyük észre, hogy a probléma csak a múlt gondolatán keresztül él már, és réges-rég semmi közünk hozzá, akkor kétségekkel fogadják azt. Még akkor is, ha esetleg pszichológiailag kideríthető, hogy szülői minta alapján kondicionálódott a figyelem erre a mentális rendszerre, a jelen pillanat már nem foglalkozik vele. És mégis sokan örülnek és boldogok attól, hogy kiderítették az általuk vélt okokat, utána pedig megpróbálnak mindenfélét, hogy megszabaduljanak tőlük. Ezzel persze rengeteg időt és energiát fektetnek abba, hogy a figyelmüket a probléma létére helyezve, fenntartsák annak rezgését. A felszínen pedig megpróbálkoznak megtenni mindent, elmennek ide-oda, különböző módszerekkel próbálkozva, hátha valamelyik is segít nekik abban, hogy megszűnjön ez a kegyetlen tapasztalat, kondíció. Sajnos ez az életben és az Univerzális térben nem így működik. Mivel az idő továbbra sem létezik az igazságban, ezért hiába is próbál bárki a múlt alapján a jelenben megváltozni, ez nem fog menni, mivel ezzel pont a múlt rezgését tartja életben a történetek ismételgetésével.  A jelen pillanatban mindent megkapunk arra, hogy felismerjük, már rég nem létezik a múlt és annak problémája sem, és soha nem kell félni a jövőtől, mert az nem jöhet el a számunkra. Csak a jelen pillanat működteti az életet! Ami ettől eltér az nem az élet, hanem csak egy képzelt illúzió az életről. Ha marad az a gondolat, hogy a probléma létezik, akkor továbbra is marad a figyelem a probléma létének az érzésén. Megint adtunk magunknak egy pofont! A jelen pillanatban nem tud megjelenni semmilyen probléma tartósan, hiszen ahogy felismerődik már meg is szűnik, mert ott a következő pillanat, ami már másról szól, mint az előző. Ha például valakinek „rossz” gyermekkora volt, és szenved attól, hogy azt érzi, a szülei nem szerették, akkor semmi más nem történik a jelen helyzetben, csak az, hogy saját magát megítélve másoktól teszi függővé az értékét. Ha észrevenné, hogy e nélkül is fel tudott nőni és családja, gyermekei vannak, akkor megértené, hogy az értéke és a szerethetősége független volt bárkitől is. A szeretet benne létezett és létezik a mai napig és nem valakitől kell megkapnia azt. Ez nem egy tárgy, hogy meg kell venni vagy meg kell szerezni, esetleg kiérdemelni másoktól! Ez mindenkiben benne van! De az emberi elme továbbra is ragaszkodik a külső élethelyzetekhez, mások véleményéhez és elfeledkezik az igazi „szülőanyjáról” a Tiszta Tudatosságról, amely ebben a pillanatban is feltétel nélkül gondoskodik róla. Hogyan? Úgy hogy minden élethelyzetet felhasználva megpróbálja a személyt függetleníteni az elme rabságától, hogy végre vegye észre, a szeretetet a Lét adja azzal, hogy az élet hatására megtapasztalhatja a mindennapokat. Hogy tud érezni, érzékelni, hogy vannak gondolatai, melyeken keresztül tudomást szerezhet a világról, hogy élőlények veszik körül, és elsősorban azt, hogy létezik. Ha ez nem így lenne, akkor számára ez mind eltűnne a végtelenben és semmit nem tudna erről a fizikai világról a pillanatban. Ahhoz hogy megszülessen a tapasztalás kell egy tapasztaló és egy tapasztalat. Ez vagyok Én ebben a pillanatban, a tapasztalás! Ennél nagyobb kincs nem kell ebben a világban! És ezt az emberek ahelyett, hogy alázattal és hálával fogadnák, mindig csak arról beszélnek, miért ilyen, miért nem olyan, miért jobb neki, nekem miért nem, Ő szerencsés, én nem, és folytathatnám a sok elégedetlenséget. Ezzel persze továbbra is fenntartva az áldozat szerepet, ami miatt nem is változhat meg semmi sem. Az élet feltétel nélküli, ezért nem válogat az eszközökben sem, hogy végre rávegye a személyt arra, hogy engedjen el minden ellenállást a Létével kapcsolatban. Ha kell, megmutatja neki mit teremtett az eddigi kondicionált elutasításával az évtizedek alatt. Amit lát az ember a visszatükröződésben, az persze nem mindig tetszik, és hangosan kiabálva mondja: ezt én biztos nem akartam! Az Univerzum nem téved, és kegyetlen tükröt mutat, mivel nem gondolkodik, hogy megbánthat valakit, csak a tiszta rezgéseket tükrözi vissza holografikus rendszerként az élethelyzeteken keresztül. Okoskodhat az elme, hogy ez nem így van és megmagyarázhatja, hogy ez hülyeség, de a fizika törvényei az emberre is vonatkozik nem csak a tárgyakra, és a gondolatok és érzések is e szerint a törvények szerint működnek. 

Végre meg kellene érteni, hogy a múltat mindenki hagyja békén! Az már nincs ott! A lét számára a pillanatban soha nem is létezett! De ha mindenáron emlékezni akarunk rá, abban a pillanatban máris mozgásba hoztuk és jelen pillanatként reagálódik le az életünkben, ezzel máris frissen megtapasztalva a múlt érzését. Nincs szüksége senkinek sem arra, hogy a múltja alapján megítéljen személyeket vagy élethelyzeteket. Ha mégis valamilyen oknál fogva ez elkerülhetetlen, akkor az azért van, hogy a jelen pillanat ráébresszen arra, hogy már nincs is jelen ez a tapasztalat, sőt az a személy sem, aki akkor ott volt jelen. Az a személy ez lehet szülő, férj, feleség, vagy bárki már nem az, aki ott és akkor volt és én sem vagyok az, aki ott és akkor voltam. Azt kell észrevenni, hogy most Ki vagyok és nem függvényében lenni attól az érzelemtől, hogy akkor mit éltem át és hogyan érintett engem. Ez az elme játékának egy óriási csapdája, és az emberek előszeretettel támogatják ezt a játékot a változásuk fejében. Ezzel viszont pont fenntartják a múlt állandóságát, kizárva ezzel a változást. Ha ki is derül a múltról még egy-két fájdalmasabb történet, akkor az elutasítottság érzése intenzívebbé válik. Így a megbocsátás, amiért egyébként fel akartuk tárni a múltat, pont az ellenkezőjét okozta. Még több harag, fájdalom és megbántottság érzése jelenik meg általa. Akkor persze tovább keresünk, mélyebbre ásunk, további módszereket keresve, hátha mégis fel tudjuk oldani ezt a sok szomorúságot. De, ha van valami, amit fel kell oldani, akkor ez a gondolat továbbra is fenntartja azt az érzést, hogy még mindig ott van az, amit fel akarok oldani. Ez az ördögi kör. Minden gondolatra ráirányított figyelem fenntartja annak létezését és érzését, ezzel megint csapdába került az elme! Hagyjunk el minden történetet, hagyjuk el időt, a viszonyítást és azt, hogy mindennek a miértjét és az értelmét keressük! Az igaz Létben soha nincs ilyen, ezért ez nem más, mint a gondolatok illúziójának játéka, amit ha elhisz a személy, akármit is tesz, soha nem fog megszabadulni a múltjától. Ideig-óráig időt nyerhet, de utána visszatér a saját elme rabságába a gondolatok játékának azonosulásával!




2015. augusztus 22., szombat

"A probléma"


A probléma elengedése



Miért gondolják az emberek, ha a problémákkal foglalkoznak és azok kielemzésével, akkor megszabadulnak tőle? Valójában ez nem más, mint az elme játékának egy része. Elhiteti a személlyel, hogy a múltban lezajlódott dolgok megértése könnyebbé teszi a jelen pillanat megélését. Csakhogy arról elfeledkezünk, hogy az Univerzális pillanatban nincs idő, csak a jelenlét. Így a pillanat gondoskodik mindig arról, hogy az, amivel foglalkoznunk kell, az mindig megjelenjen az adott formában. Nem szükséges nekünk a múltban kotorászni, elég ha felismerjük a jelen pillanatot és nem a megmagyarázásával törődünk, hanem annak az elengedésével. Ha a figyelem a magyarázkodáson van, akkor nem elengedem a múltat, hanem tartom, tartom, tartom a figyelmemet rajta, amivel állandósítom annak jelenlétét. Érzésben pedig megélem az elutasítottságot, amit az elme a történetre és az élethelyzetre, esetleg egy másik személyre vetít rá. Pedig, ha felismernénk, hogy épp ebben a pillanatban én utasítottam el a jelent a múlt hatására, akkor máris tudnám, hogy hol a helye a figyelmemnek. Az élet mindig gondoskodik arról, hogy a személy a megfelelő irányba tudjon nézni, ha feltétel nélkül bízik a Létben. A problémák, betegségek csak az illúziója játékának eszközei, ahhoz, hogy végleg felismerhessük mi is az igazság. Ha ezt a játékot komolyan vesszük, akkor máris elkülönültünk az igaz Énünktől és a személy-elme rabságába estünk bele. Azt gondoljuk, hogy nekünk kell bármit is tenni azért, hogy meggyógyuljunk, és a problémáink megoldódjanak. Mi lenne, ha észrevennénk, hogy ezek nincsenek is ott, csak egy gondolat megragadásával próbálja az elme azt a látszatot kelteni, mintha léteznének. Ha a történet abba marad és a figyelem végre lekerül a betegségről, helyette a test harmóniájára kerül át, és a probléma helyett a lehetőség, és az események valósága venné át a figyelem irányát, akkor minden végre magától folyhatna tovább a Létezés medrében. Ha viszont ezt megakadályozzuk valamilyen kétséggel vagy ellenállással, esetleg valamilyen „baj” gondolattal, akkor máris megreked az áramlás, ami a testben egy feszítő érzéssel jár együtt jelezvén, hogy már megint ellentmondásban vagyok az igazsággal. Mindenki segíteni akar a másiknak, de valójában hány ember gondolja végig, hogy a segíteni akarás motivációja a jelen pillanatban nem más, mint „a szegénynek baja van” gondolata és rezgése.Csak annak kell a segítség, akiről azt gondoljuk, hogy magától nem képes a megoldást megtalálni. Ezzel energetikailag csak támogatni tudom a probléma létének a gondolatát. Ha a segíteni akarás helyett a figyelmem azon lenne, hogy ez az ember ebben a pillanatban az Univerzum tökéletes és teljes alkotása és mindenre képes a végtelenen keresztül, és ezt osztanám meg vele, akkor energetikailag máris hozzájárultam ahhoz, hogy észre vegye, a jelen pillanatban minden rendben van az életében, hiszen minden úgy tökéletes, ahogy van. Nem azért jelent meg abban a formában a pillanat nála, mert az élet ki akart vele szúrni, hanem azért mert az az élethelyzet, szituáció szolgálta legjobban Őt önmaga tökéletességének felismerésében. Az Univerzum nem téved, és nem tesz fölösleges lépéseket, mivel erre nincs is szüksége a teljes elfogadásban és harmóniájában. Ezért nem kell semmit kijavítania sem, mert minden mindig rendben van. Ez jellemző az emberre is, mivel az Univerzum része. Ideje lenne ezt elfogadni feltétel nélkül és nem kétségbe vonni. Amihez persze kell egy feltétel nélküli bizalom is. Ha ez nincs meg a Lét felé, akkor nincs meg a személy felé, ha nincs meg a személy felé, akkor nincs meg mások felé, ha nincs meg senki felé, akkor marad az örök kétség és a bizalmatlanság, amit az elme megpróbál egy örök bizonyítással, akarással, siker kereséssel pótolni. De mivel az alapigazság el lett utasítva, így nyugalmat az elme nem találhat addig, míg fel nem ismeri AZ-t.


2015. augusztus 19., szerda

A teremtés



A teremtés akadálya

Tudtad, hogy a világ azért alkotott meg téged, hogy önmagát megtapasztalja rajtad keresztül? Ehhez kellett egy transzformátor rendszer, ami nem más, mint a tested, az érzékszervek, melyek lehetővé teszik bárminek a tapasztalatát és így jelenik meg az életed. Nagyon egyszerű! A tudat megalkotja az eszközt és ezzel tapasztalható formává alakul minden a térben, pillanatként. Majd újra és újra és újra…. Az elme ezt ismeri fel folyamatként. Mint régen a rajz, mikor egy mozdulat került a papírra, azután egy másik, egy másik, majd mikor a ceruzával mozgatni kezdtük a papírt a szem folyamatos mozgásként érzékelte azt. A rajzfilmek megalkotói is így készítették a mozgó figurákat. Ahogy a figyelem halad pillanatról pillanatra, létrehozza az idő illúzióját, amit folyamatként érzékelsz. Pedig minden pillanat önmagában egyedi és megismételhetetlen az örökkévalóban. Úgy nézz rá, mintha minden pillanattal egy új élet jelenne meg számodra, vagyis minden pillanat egy új élet kezdete. Ezért változtathatsz mindig mindenen. Soha ne hasonlítsd az előző pillanatot a következőhöz, és soha ne ítéld meg az előző hatására a jelen pillanatot. Éld meg egyediként és függetlennek, akkor a szabadság is megjelenik vele. Érzékeld a MOST létét idő nélkül. Ha ezt teszed nem születik meg a kétely arról, hogy bármi megjelenhessen az életedben. Nem születnek meg a majd megkapom ha…, soha nem érem el..., ha eljön az ideje megtörténik…, és még hasonló kétséges gondolatok. Érzékeled a pillanat beteljesedését a lélegzeteden keresztül, és megengeded, hogy elinduljon az ösztönző gondolat a cselekvésre. Ezalatt az idő alatt semmilyen formában ne kerüljön a figyelem az elutasításra, esetleg a megkérdőjelezésre, mert ha ez mégis megtörténne, akkor a pillanatból tagadás lesz és a kétség gondolatára helyezett figyelem tovább folytatja az útját az elutasítás mentén, mivel ezeket a pillanatokat észleli folyamatként. Ahhoz, hogy ez felismerődjön a személy életében, a külvilágban megjelennek élethelyzetek, történések, események, személyek, amiken és akiken keresztül visszatükröződik a pillanatnyi figyelem útja. Itt már nem az a feladat, hogy az ember megmagyarázza, miért szerencsétlen és miért nyomorult az élete, esetleg a környezete vagy az igazságtalan külvilág hogyan teszi tönkre az életét, hanem az, hogy felismerje, ha észreveszi a tükörben, hogy amit lát az nem tetszik neki, akkor ne nézzen tovább abba az irányba.  Ezért fordítsa el a figyelmét egy olyan érzésre, gondolatra, emlékre, amit szívesen megtapasztalna az életében és a változás szinte azonnal megjelenő. Ha például ránézek egy plakátra és nem tetszik, azonnal elfordítom a fejem és keresek egy olyan képet vagy látnivalót a környezetemben, amit szívesebben szemlélek. Hát körülbelül ennyi lenne az élet változásának a tapasztalata is. De az emberek azt gondolják, hogy ez nagyon nehéz dolog, mivel annyira megragadta a figyelmüket a nem kívánt történet, hogy folyton csak arról beszélnek, többször megismétlik magukban az élményt, visszaigazolást várnak a környezetüktől a problémára, ezzel a figyelmüket állandóan ráirányítják a saját szenvedésükre. Majd ha tényleg eljutottak ahhoz a döntéshez, hogy ez nem az, amit szeretnének, akkor megfordítva a figyelmet egy másik irányba indulnak el. Arról beszélnek, úgy hogy nem kételkednek abban, megengedik maguknak azt az érzést, melyen keresztül a folyamatok változása beteljesedik, és többé nem ragaszkodnak a külső körülmények által tapasztalt történetekhez. Ha mégis közben a változás nem úgy bontakozik ki, mint ahogyan azt az elme elvárta volna, akkor segítségül megjelenik a türelmetlenség. A türelmetlenség motivációja mindig az az érzés, mely felismerteti számunkra, hogy minden már jelen van, csak az elme még nem tudja formaként a fizikális világban megtapasztalni azt, amit szeretne a személy. Ha nem lenne a "jelen van, létező" érzés bennünk, akkor nem is tudnánk türelmetlenek lenni, hiszen nincs miért, mert nem jelenne meg a tárgya a türelmetlenségnek. De mivel az elme még nem látja a formát, ezért át akarja rakni az érzést egy jövő időbe, amitől úgy gondolja egy pillanatra nyugalmat kaphat. Majd meg lesz! Biztos meg lesz! Szeretném, ha meglenne! De a jelen pillanat érzése sokkal erősebb, ezért ismét magára vonja az elme figyelmét, mint a létezést tükröző érzést azért, hogy a folyamat ellenállás nélkül a lehető legrövidebb időn belül végre megjelenjen. Lejátszva így néz ki: A belső érzés azt súgja, hogy már jelen van az, amit szeretnénk (mivel számára nincs idő), az elme azt mondja, hogy még nincs (mert ő az idő függvényben működik). Ennek hatására a belső érzés még erősebben próbálja magára vonni a figyelmet, hogy már jelen van, de az elme ezért még nagyobb ellenállással közli, hogy még mindig nincs. A belső érzés még intenzívebben működésbe hozza a jelen van érzést, míg az elme iszonyú ellenálló erővel közli, hogy még mindig nincs. Ez a testben egy óriási feszültséget hoz létre, emiatt idegessé válik a személy, hiszen már érzi, hogy meg kellett volna jelennie a tapasztalatában az, amit szeretne. Az viszont elkerüli a figyelmét, hogy közben az állandó kételkedése abban, hogy még nincs ott, vagyis az elutasítás sok időt rakott bele a folyamatba, így egy kissé tovább tart a beteljesedés, mint amire számított. Egy kis fizikai megvilágítás. Lendülettel megjelenik a teremtés érzése a jelen pillanat léteként, majd, ha ezt minden ellenállás nélkül hagyjuk kibontakozni, akkor erőfeszítés nélkül, rövid időn belül, nagy sebességgel tapasztalódik meg minden az úton. Ha viszont ellenállást teszünk a teremtés lendületébe, akkor az lelassítva a sebességet ezáltal a folyamatot, hosszabb időt hoz létre, illetve nagyobb erőkifejtést kíván. Ez az erőkifejtés az, amit mi akaratnak hívunk. Az akarat nem más, mint egy ellenállás következtében létrejövő erőkifejtés, ami segít észrevenni, hogy tagadjuk valaminek a jelenlétét, miközben mindent meg akarunk tenni annak megtapasztalásáért. Ha elengednénk az elutasítást vagy a kétséget, nem lenne szükség akaratra, mert az, amit szeretnénk a természetesség érzésével egy önbeteljesítő folyamatként a legegyszerűbb módon jönne létre magától a Jelenléten keresztül.


2015. augusztus 11., kedd

A jelen pillanat




A jelen pillanat teljessége

A jelen pillanat, ami örökké veled van!
Odaadja magát neked feltétel nélkül.
Mindig változik és minden megmutat.
Állandóan ott van melletted és egy percre sem hagy el téged.
Hűséges hozzád és őszinte veled.
Csak az igazat meséli el neked.
Fogja a kezed és mutatja az irányt, merre menj.
Számíthatsz rá minden pillanatban.
Mindenhol megtalálod és mindenben megláthatod!
Még akkor is visszatér hozzád, ha Te megtagadod!
Annyira tiszta, hogy ha ránézel, mindig megláthatod magad benne.
Ezzel szemben Te folyton kételkedsz benne, felelősségre vonod, állandóan leveszed róla a figyelmed és sokszor úgy teszel, mintha ott sem lenne.
Mindig megcsalod a múlttal és a jövővel, mert azt hiszed, ők tökéletesebbek és nagyobb biztonságot adnak neked.
Pedig a múlttal sokat bajlódsz, hiszen nagyon ragaszkodik hozzád és sokszor megfojt az állandó kísértésével.
Alig bírsz tőle megszabadulni.
A jövőt meg egyáltalán nem is ismered és még csak közel sem enged magához, hiába próbálsz ezért megtenni mindent.
Túlságosan rejtélyes és kiszámíthatatlan neked.
Ennek ellenére a Jelen Pillanat tökéletességét, intenzitását, bőségét továbbra is kétségbe vonod.
Ha egy picit több időt töltenél vele és magadhoz engednéd, megölelnéd, biztos vagyok benne, hogy beleszeretnél.
Talán tényleg észrevennéd milyen fontos számodra és mennyire az életed része.
Elengedhetnéd az állandó ítélkezést felette, nem akarnád megmondani neki mindig, hogy milyen legyen, és mit mutasson meg neked.
Feltétel nélkül megbízhatnál benne!
Mennyivel könnyebbé válna így az életed!
Nézz körbe egy kicsit és vedd észre, mindig Rád vár!
Arra, hogy felismerd, és végre élj vele!
Esküdj neki igaz hűséget és maradj vele jóban, rosszban, feltétel nélküliséggel az öröklétben!












2015. augusztus 10., hétfő

Az élet játéka


A szabadság egyik formája a párkapcsolat

A szabadság az, amire minden ember vágyik. A legtöbben persze az elképzeléseik alapján élik ezt meg, míg az élet valójában minden nap odateszi elénk. Kemény munkát kell végeznünk, hogy ezt elutasítsuk. Miért is? Mert az igazi természetünk az univerzális szabadság! Alanyi jogon jár minden élőlénynek. Az ember az egyetlen, aki mindent megtesz azért, hogy ezt ne tapasztalhassa meg. Mikor végre ezt sikerült elérnie, akkor meg folyton arról álmodozik, hogy mégis milyen jó lenne megélni ezt! Ahhoz, hogy  így is legyen, először is ezt belülről kell megélni mindenkinek. A saját félelmeidtől, kétségeidtől, elvárásaidtól kell megszabadulnod. Vagyis azoktól a gondolatoktól, amik azt sugallják, hogy ezek léteznek és valósak! Persze jön a kérdés, hogy ezt hogyan kell csinálni? Semmit nem kell csinálni! Csak egyszerűen megérteni, hogy nincs mitől megszabadulnod. A Lét nem éli meg az elutasítást, különben nem Lét lenne a neve, hanem nem-Lét. A létezés mindig valaminek a van-ságát létezését tükrözi, ezért nem érdemes kételkedni benne. Az már más kérdés, hogyha az elme rávetíti az időt bármire, akkor a jelen pillanat elutasításával megszületik az elvárás a jövő időben. Mikor kapom, meg, mikor lesz meg, mikor érek oda, mennyit kell várnom még, érdemes-e várni… stb. Amikor szabad vagy, akkor az idő megszűnik körülötted és csak a pillanat változásait észleled, függetlenül annak értelmezésétől és viszonylagosságától a múlt és a jövő függvényében. Ezért nem tud kialakulni a kétség és az elvárás sem. Így meg nem tudod megkérdőjelezni a pillanat tökéletességét sem, mert megszűnik mindenféle viszonyítási pontod. Marad megint a szabadság! Ez az igazi áramlás és könnyedség! Hagyni, hogy az élet gondoskodjon rólad, bármi legyen is az! Hát az elme ettől nagyon megijed, hiszen rögtön arra gondol, hogy de mi lesz akkor, ha ez nekem nem lesz jó? Hogyan fogom irányítani a dolgokat és hogyan tartom kezemben a folyamatokat? Eltűnik a biztonságom és ki leszek szolgáltatva az Univerzumnak! Ebbe az alkuba az elme nem megy bele könnyen, ezért alakul ki folyton a spirituális ego, vagy szuper ego az útkeresők körében. Rettegnek az igazi önátadástól és az információk világában elveszve könyveken képzéseken, filmeken, interneten keresztül csak gyűjtik és gyűjtik az ismereteket. Elmében már megértik az összefüggéseket, beszélni és oktatni már könnyen tudják, de a gyakorlatban nem lépik meg azokat a lépéseket, melyek tényleg felismertetik a személlyel, hogy az egyetlen létező a saját életében csak Ő lehet. Nincs más, bármit mutasson az élet helyzete, pillanatnyi állapota.

Egyszer beszélgettem egy spirituális csoportban a feltétel nélküli szeretetről, hiszen ez volt az aktuális tanítás témája, amikor elmeséltem, hogy a párkapcsolatomon keresztül, hogyan ismertem fel önmagam félelmeit és kétségeit, függetlenül attól, hogy az milyen élethelyzeten keresztül mutatkozott meg a számomra. Nagyon hálás voltam a férjemnek, hogy a segítségével elengedhettem a kétségeimet önmagammal szemben. Ezt akartam a társasággal megosztani. Biztos lehet benne mindenki, hogy az élet nem tévedett és az adott pillanatban olyan élethelyzetet adott, ami a teljességemet a legjobban szolgálta, még akkor is mikor én ezt nem így éltem meg akkor. Persze elméletben mindenki nagyon jól tudta ezt. A spirituális feltétel nélküliségről beszélgető emberek viszont azonnal felháborodtak, amikor ennek a gyakorlati útját is említettem. Számukra, amit tettem az már hülyeség volt, és ragaszkodtak ahhoz, hogy ehhez egy nagyon magas fejlődési út szükséges, hogy valaki végigcsinálja ezt. Hiába magyaráztam el, hogy akkor még én ezekről nem is igen tudtam, csak egyszerűen a szívemre hallgattam és tudtam, hogy önmagam érzésében feltétel nélkül bízhatok. A végére már ellenem fordulva, megítélve megállapították, hogy ez így akkor sem lehetséges, ilyen esetben a másik fél elítélendően hibás és azonnal el kellett volna hagyni, mert nem érdemelt meg engem! (Mellékesen megjegyzem, hogy egyik hangadónak sem volt párkapcsolata már vagy még, míg én a mai napig boldogan élek a férjemmel.) Persze hárítottak és nem is akarták meghallani és megérezni azt a hálát és szeretetet, amit most is érzek ebben a pillanatban az iránt az ember iránt, aki feltétel nélkül vállalta – persze öntudatlanul -, hogy bármilyen helyzetet is teremtve, átsegítsen engem a saját félelmeimen.


Ahhoz, hogy az ember felismerje, az évtizedeken keresztül gyártott kondíciókkal hogyan utasítja el magát, olyan körülmények, helyzetek és személyek kellenek, akik és amik felszínre hozzák benne azt a „tudatalatti” azonosulást, amin keresztül az élete áramlását elveszítette. Majd ezután tud csak rajta változtatni. Ha viszont ezt továbbra is maga elleni helyzetként éli meg, akkor csak erősíti azt, amitől pont meg kellene szabadulnia az aktuális történésen keresztül, így viszont a kondicionáltsága intenzívebbé válik. A szabadságának a lehetőségét ismét elengedte. De nem kell aggódni! Az élet feltétel nélküli és nem válogat, ezért jön a következő lehetőség, hogy meglássa a tükörben milyen életet is él önmagával szemben. Ha megint ujjal mutogat a másik emberre, hogy ő hogyan viselkedik vele, akkor ismét elengedte a lehetőséget. Ha viszont felismerve az előző játszmájának a lényegét és képes másképp dönteni, akkor már be tudja azonosítani azokat a korlátokat, amik megakadályozták eddig abban, hogy szerethesse önmagát. Ehhez viszont szüksége volt a másik személyére. Akkor pedig hogyan élhetek meg dühöt vagy haragot vele szemben. Csak hálát érezhetek és feltétel nélküli szeretetet, hiszen ő segített hozzá, a megszabaduláshoz. Főleg, ha ő is észreveszi bennem ugyanezt. Hiszen arról ne feledkezzünk meg, hogy fordítva én is osztom a másikat, mint az Ő személyének a tükre. Csak azt én másképp élem meg! Hát Ő is másképp éli meg! Ez az igazi Önismeret, hogy ezt megértem és a mindennapokban ezt meg is élem! Semmi nem történik az én akaratom ellen! Az egyetlen akarat pedig csak az igazság lehet! Az viszont nem más, mint az igaz természetem a feltétel nélküli szeretet, ami a Lét elfogadása a pillanaton keresztül. Ez a szabadság maga! És erre mindenkinek mindennap megvan a lehetősége, ha tényleg akarja!

2015. augusztus 8., szombat

A Lét



A Lét egyszerűsége




Az élet szépsége és csendje áthat mindent, boldog fénye átjárja a lelked.
Hiszed vagy sem, mindenkinek jár ez az élet.
Ha átadod magad a Lét egyszerűségének, akkor mindent megmutat, bármit kérhetsz.
Kétségeid és félelmeid ellenére igaz, hű társad lehet, ha ezt megengeded.
Egy szavadra megteremti kérésedet az örök tükör a Jelenlétében,
Még akkor is, ha azt Te nem ismered fel.
Mindent megoszt magából veled, a gyönyört, a bánatot, az elégedetlenséget és a szeretetet.
Soha ne kételkedj az igaz feltétel nélküliségében, mert ezzel megtagadod magadtól a teljességet.
A csillogás, a villogás, a siker az elme eszköze,
 Hiány, a félelem, és a kiszolgáltatottság jár vele.
Ha ezeket elengedve átadod a lelked a végtelen ismeretlennek,
Az életed máris a szabadság tengerére evezett.
Bizalom, hit, szeretet sokszor már csak jelentéktelen szavak,
 Mert az ember ritkán értette, mi az igazság mögötte.
Értelmezte, forgatta, kereste és utána csalódottan ellene ment.
Itt az idő ismerd fel, hogy a boldogság végtelensége benned van elrejtve.
Elrejtve az elmében, gondolatokkal, történetekkel, és az idővel.
Ha ezeket mind elengeded, felismered mi is az igazi élet.
Az áramlás, a szeretet feltétel nélkülisége,
A szabadság és a végtelen ismeretlensége az örök időtlenségben.
Átadva magad ennek, az igaz Lét nyilvánul meg benned,
Így felismered, hogy a bizalom mélysége életed egyetlen teremtője.




2015. augusztus 2., vasárnap

A vágy


A vágy és a türelmetlenség üzenete





A vágyak léte nem más, mint a jelen pillanat megjelenése egy érzelmi formán keresztül. Ha a vágy igazi motivációját megvizsgálod, akkor felismerheted, hogy az nem más, mint a pillanat észlelése. Ha a tiszta Tudatosság jelenlétén keresztül érzékelsz, akkor a vágy nem tudja megőrizni a feltételesség formáját, mivel az azonnal el is tűnik, hiszen semmilyen kétség és elutasítás nem létező a pillanatban. Vagyis nem kötődik sem időhöz, sem térhez az, amit felismertél a "vágyon" keresztül. Így viszont csak a fizikális szó használataként, mint a pillanat formájaként jelent meg számunkra a vágy, de az igazi lényege továbbra is a Jelenlét Tudatossága marad, ezért valami létezését kell tükröznie. Ha mégis az elme értelmezése alapján tekintesz a vágyra, akkor az mindenképpen egy hiány állapotot tükrözhet, mert csak akkor tudsz vágyakozni valami után, ha megállapítod, hogy az még nincs jelen. Így a jelen pillanat elutasításaként értelmezed az érzést. Ezért személyként elkezded keresni a hogyanokat és az időt, hogy mikor kaphatod meg azt, amire vágysz. Pedig, ha már felismerted valaminek a létét érzésben, akkor annak már ott kell lennie a pillanatodban. Ha az érzést és az általa felismert gondolatot nem vinnéd tovább a történetbe, mint a személyiségképed által megmagyarázott lehetőséget, akkor az áramláson keresztül kibontaná magát a folyamat. Ha viszont a legkisebb gondolkodást és ellenállást is beleteszed, akkor már nem a jelenlét, hanem annak elutasítása működik. Ezért egyre több idő jelenik meg és így egyre türelmetlenebbé válsz. A türelmetlenséged is arra figyelmeztet, hogy valami már jelen van az életedben, de a figyelmedet mindig annak hiánya motiválja. Nem tudnál türelmetlen lenni, ha nem éreznéd valaminek a jelenlétét. Mindig vizsgáld meg és figyeld meg, hogy mi a motivációja annak, amit teszel vagy gondolsz. Az elme mindig ragaszkodik valamilyen bizonyítékhoz, hogy elhiggye valaminek a létezését. A test viszont először mindig valaminek az érzésbeli jelenlétét ismeri fel és csak utána tudja azt az idő lineáris világában az érzékszervein keresztül felismerhetővé tenni. A türelmetlenség érzésbeli motivációja, tehát nem más, mint az hogy, most is ott van, most is ott van, most is ott van. Igen ám, de amíg láthatatlan az elme számára, az amit szeretnél addig a bizalmatlanság folyamatosan kísérti őt. A vágy megjelenése, emlékezteti a személyt arra, hogy a figyelme az elutasítás helyett inkább a jelenlét érzésén maradjon. Minél erősebb az elutasítás, annál erősebben jelenik meg a vágy, és minél közelebb vagy a vágyott dologhoz, annál intenzívebb a türelmetlenség.  Ha ez nem így, hanem pont ellenkezőleg értelmeződik, akkor az idő és a távolság növekedésével a vágyott dologról lemond a személy és csalódásként, veszteségként, esetleg kudarcként éli meg az egész folyamatot. Ha a tudatosság kíséri végig a figyelmet, akkor a jelenlét állapotán keresztül, ellenállás nélkül elfogadva a pillanatot idő, hogyanok és miértek nélkül megy végbe a folyamat, függetlenül attól, hogy a külvilág mit mutat ezzel kapcsolatban a személy számára. Ez az, amikor a megingathatatlanság van jelen az életedben. A benned lévő valóságos érzés mellett, amit csak te ismerhetsz fel, kitartasz, még akkor is, mikor úgy tűnik, mintha ...   A mintha nem más, mint figyelmeztetése a Létnek, hogy egy aprócska elutasítás közbe szólt és így a folyamatot akadályozza az elme értelmezgetése. Azonnal megjelenik egy élethelyzeten keresztül, hogy észrevegyed a tükörben a figyelmed irányának változását. Sajnos ilyenkor az elme, ezt nem lehetőségként észleli, hanem kész tényként arra, hogy a vágyott dolog elérése kezd elérhetetlenné válni, ahelyett hogy felismerné elérhető minden, ha erről a kétségről lekerül a figyelem. A Lét mindig gondoskodik önmagáról, és ha ezt a személy feltétel nélküli bizalommal elfogadja, akkor felismerhetővé válik a számára minden, ami ennek irányába tereli őt. Ez legyen akár pillanatnyi nehézség, vagy akár az áramlás könnyedsége. Bármi, ami megjelenik az életedben, az mindig megmutatja, hogy elfogadod vagy ellenállsz az adott pillanatnak. Ez az egész, amit tehetsz az életben, hiszen a Lét eszközeként minden megnyilvánítódik rajtad keresztül az, amivel azonosulsz a pillanatban. De az igazságod mindig a valós természeted felé mutat, ezért olyan könnyű elfogadni azt, és olyan nehéz elutasítani azt. AZ elme viszont úgy gondolja, hogy nehéz elfogadni azt és könnyű elutasítani azt, mivel hosszú időn keresztül erre kondicionálta a figyelmét és ezt szokta meg. A másság mindig félelmet kelt benne és megijed tőle. Pedig, ha tényleg belátná, hogy az ellenállás a félelem érzését  táplálja, akkor elfogadva saját természetét feltétel nélkül megélné annak Jelenlétét, amin keresztül megnyugodva hazaérne.