Párkapcsolati felismerések

A Párkapcsolat mindig maga a szeretet!

Amikor egy férfi szeret, másképp szeret, mint a nő. Amikor egy nő szeret, másképp szeret, mint a férfi. De egy biztosan közös bennük az érzés, amiért szeretnek. Nem a történet, nem a külső eszközök, nem a személy, nem a helyszín, hanem az érzés. Amit mindenki csak magában érezhet és ismerhet fel. Soha senki nem fogja tudni rajta kívül, hogy az miről szól, mit jelent. Csak az, aki érzi azt. De hogyan mondja el a másiknak, mi van szívében, hogyan tudassa a másikkal, mit érez? Sehogyan! Erre nincsen módszer, nincsen tanács, nincs szó, nincs semmilyen eszköz. Ehhez nem kell semmi más, csak Te, a puszta lényed, a nyitottságod a védelmi rendszereid és a szerepeid nélkül! Maga a Jelenléted! Az érzéseid a szíveden keresztül. Még akkor is, ha nem tudod mi vár rád, mikor ezt mind odaadod a másiknak! A félelem veszi el, és az előrevetített múlt tapasztalatai zárják el a párkapcsolatok őszinte szépségét. A másik fél mindig csak odaadja magát neked, úgy ahogyan azt Ő gondolja. Te azt fogadod, úgy ahogyan azt Te gondolod. És mégis mi az eredménye? A szeretet és a kapcsolat valahogyan megcsúszik, meginog. Pedig mindenki azt akarja, hogy működjön. Mindenki csak magát adja benne! Csak nem úgy, ahogyan azt a másik szeretné. Hanem úgy, ahogyan azt Ő szeretné. De kinek van igaza? Kié az őszintébb és tisztább szeretet? Kié az igazi? Mindenkié!

De hát tudjuk, hogy Ő soha senkit nem tudott igazán szeretni! – mondják sokan, magukat megnyugtatva és mások által visszaigazolva látva az elképzelésüket a szeretetről. Ezek a hasonló gondolkodású és elvárású emberek bevonzva egymást a saját világukba, megkérdőjelezik a szeretet végtelen megjelenési formáját. Nem veszik észre, hogy pont az ítélkezéseik által kategorizálták be a szeretetet. Minden ember azért tesz, vagy nem tesz valamit, hogy felhívja magára a figyelmet és ezáltal érezze a fontosságát, vagyis hogy szeretve legyen. Attól függően, hogy mit tanítottak neki a szeretetről gyermekként. Ha verték és lelkileg terrorizálták, akkor számára ez a szeretet. Ezért előbb-utóbb biztos, hogy úgy fog viselkedni, hogy az az érzés, amit gyermekkorában megtapasztalt, az megvalósuljon a számára. Még akkor is, mikor a körülmények mára már teljesen megváltoztak a számára. Folyamatos konfliktust fog produkálni, csak azért, hogy megteremtsen egy olyan helyzetet, körülményt, ahol újra átélheti a régi betanult érzéseit a kapcsolatról, a családról és a szeretetről. Persze nem tudatosan, hanem bekondicionálódott rendszerként. Erre jön egy társ, egy kapcsolat, amelyik szembesíti önmaga személyiségképével, hogy mit is csinál magával évek óta. Pont azért, hogy kirántsa a múltból a jelenbe és változtasson rajta. Pedig annyi munkája volt benne, hogy a múltat láthatatlanná tegye! De nem ez történt! A múlt igenis még mindig él benne és irányítja is minden egyes pillanatát, mert ez motiválja arra, hogy bizonyos dolgokat meg tegyen, vagy ne tegyen! Ez a becsapás! Azt hisszük, hogy már nincs is ott az a régi emlék, de valójában mindig mindenben és minden pillanatban megjelenik és visszatükröződik számunkra.

A szeretet pont ezért feltétel nélküli, mivel mindenben s mindenkiben megjelenő változó formaként és érzésként. Csak akkor látok meg valamit, amit nem akarok, vagy akarok, ha felismerem azt a külvilágon keresztül. Mint egy tükörképben. Ha fürdőruhában állok a tükör elé, akkor hiába szeretném, ha a tükörben megjelenő kép egy estélyi ruhás nő lenne. És hiába töröm össze a tükröt, vagy cserélem le, a kép nem fog változni az új tükörben sem. Először nekem kell az estélyi ruhát egy fürdőruhára lecserélnem és majd csak ezután jelenik meg más kép a tükörben. Ez a párkapcsolat lényege is. A másikon keresztül felismerni mindent, amitől féltem vagy rettegtem, és így elengedni, ha észreveszem, hogy az már nincs is jelen. Mindig csak rávetítettem a másikra a saját történetemet. Akár tudatosan, akár nem. Az életemben az élet mindig én vagyok, aki látja az is, aki játssza az is, aki megéli az is és aki megítéli az is. Minden rólam szól. Belőlem indul ki és hozzám tér vissza. Akár tetszik, akár nem. Lehet másképp gondolkodni róla, de attól még az élet ez marad. Vagy felismerem és elfogadom a természet törvényeit, vagy megpróbálok mindent elkövetni, hogy azt megváltoztassam. De az nem fog menni, mert én is a természet részeként maga a természet vagyok. Csak felismerni tudom ezen keresztül saját magam igazságát. Az élet erre a legalkalmasabb játék! Szeretettel a szeretetben a szeretet felismeréséért, ami mindig ott van mindenben és mindenkiben!

!