"Sosem született meg a létörömön kívül más lehetőség"...

 

"Most már null tolerancia van arra, hogy végighallgassak bárkit is a saját szenvedésében. Téged sem, mert ha megteszem azt, hogy végighallgatlak, nem csak a Te életenergiád, hanem az én életenergiám is igent mond erre. Nem vagyok hajlandó, te se legyél!! 
Az egyetlen egy dolog, ami benned megjelent és az amiért itt ülsz, az az egy mondat: A Lét Öröme vagyok és ebből nem engedek!
Még egy érzés sem tud ettől eltántorítani, mert Az vagyok!
Azért vagy itt, hogy éljed a Valóságodat.
Nem engedek már semmi elmés játékot meg! VÉGE! Eddig tartott!!!
Mi az az egyetlen egy megnyilvánulás, aminek kifejeződése van most, ebben a pillanatban rajtad keresztül?
Mert újra és újra neki futsz, de mindig egy történetről akarsz beszélni, egy sztroriról.
De a valóságában te nem a sztoridat akarod megnyilvánítani.
Egyetlen egy megnyilvánulási szándékod van: a léted örömének a kifejeződése, és ennek a végtelen lehetőségnek az élése.
Semmi más!"
(2025. márciusi 5-i szatszang 1. rész)

SEMMIT NEM KELL CSINÁLNI, CSAK BÉKÉN HAGYNI

 

Sokan teszik fel a kérdést, hogyan gyógyuljanak meg, hogyan jöhet létre egy párkapcsolat, ha már van párkapcsolat, akkor az hogyan tud olyanná válni, hogy boldogok legyenek. Addig, amíg időt teszünk az élethelyzetbe, és időben gondolkodunk, sehogy. Ne akarjatok semmit sem elérni, mert abban a pillanatban megkérdőjelezitek a létezés teljességét és vanságát.

Minden van. Kijelentő mód, jelen idő. Semmi nem foglalkozik az idővel és nincsen személy, akit érdekelne az idő jelenléte. Nincsen idő, még a most sem idő, a pillanat sem idő. Van. Az egyetlen, ami létező, az a Vagyok. Ahogy azt mondom, hogy először vala az ige, ezt vegyétek komolyan. Az ige történést, létezést és cselekvést kifejező. Tehát ha már történik és cselekvődik és létezik, akkor nekem semmit nem kell csinálnom, csak egyszerűen békén hagynom mindent, hogy önmaga ütemében, önmaga rendjében, önmaga formájában kibontsa magát. Addig, amíg abban az illúzióban éltek, hogy valamit el akartok érni, nagyon kemény munkát kell belefektetnetek, és nagyon sok szenvedésen mentek keresztül, míg elégedetté váltok a saját elképzelésetektől. Megkaphatjátok persze, nincsen ezzel gond. De nem ettől lesztek boldogok.

Az a világ, amit az érzékszerveken keresztül tapasztaltok, az egy következmény. Az élet nem a világban van. Az élet én Vagyok. A Vagyok az élet, az, aki vagyok. Ott nincs személy. Az, aki vagyok, nem ismeri a személyt, nem ismeri a hogyant, a miértet. Nem ismeri a dualitást, nem ismeri a célt, nem ismeri az eredményt, és nem is törekszik semmi felé. Minden, ami vagyok önmagamként, az áthat minden egyes pillanatot. Nem te fogod meghatározni, hogy mi felé menjél, hanem felismered azt, ami felé már mész és történik a cselekvés. Nagyon fontos, többször elmondom: nem valahonnan valahová tartunk, hanem mindennek a jelenlévősége van. Egyiknek sem volt kezdete és nincs vége. Az örökkévaló mozdulatlanságában önmaga fényén keresztül világítja meg mindennek a mozgását. Tehát bármi, ami felmerül, hogy valamit meg akarsz tapasztalni, vagy fel akarsz ismerni, akkor ne arra törekedjél, hogy mit kell azért tennem, hogy azt elérjem, hanem tudd, hogy ettől a pillanattól kezdve, onnantól kezdve, mikor felismerődött már valaminek a működése, már az egész univerzum, és minden egyes pillanatomat, lélegzetemet, pislantásomat, szívdobbanásomat már ez hatja át. Bármerre megyek, bármi történik, abban már benne van az, amiről tudomást szereztem. Minden már működik és bontja ki magát.

Ott van megtévedve a személynek hitt én gondolat, hogy elképzeli, hogy annak hogyan kell megtörténnie és abban a pillanatban elvárást kovácsol. És nektek mindig a végeredmény a beteljesedett cél.  De minden egyes pillanat, ami megtapasztalódik, az maga a cél. Itt nincsenek végeredmények. Minden egyes pillanatod annak a pillanatnak a beteljesedése. És hogy hová vezet? Nem fogod tudni.

(Horváth Mónika - 2020. 02. 28.)

(Szatszang Leiratok facebook csoport)

MINDEN, AMI ERŐFESZÍTÉS, AZ ILLÚZIÓ

 

 

 

A formán keresztül létrehozta önmaga világát, hogy azt megtapasztalhassa. Hogyan árthatna önmagának? Hogyan mehetne önmaga ellen a létezés, ha az egész önmaga? Nem tud megtörténni. Ne személyből lássátok ezeket a dolgokat, mert az egy hitrendszer. Az egy felépített, megtanult hitrendszer, amely minden pillanatban összeomlik. Borzasztó erőfeszítés fenntartani. Nem a természeted. Minden, ami erőfeszítés, az egy illúzió. Minden, ami természetesként van jelen, az vagy te. Nem kell érte semmit sem tenned, csak hagyni, hogy jelen legyen. Csak megélni annak a tiszta létét gondolkodás nélkül. Amikor gondolkodásra van szükséged, az is magától történik, szinte észrevétlenül. Rajtad keresztül ismerődik fel a gondolkodás léte. De nem a személy gondolkodik egy zárt rendszeren belül, amit ő el tud képzelni a gondolkodásról és a lehetőségekről. A lehetőséged korlátlan. Hogyan tudná elképzelni akkor? Végtelen, korlátlan, felfoghatatlan az elme számára. Az elme csak a számára felfoghatót tudja elképzelni és kivetíteni, de te ezen túl vagy. Nem a zárt körben mozogsz, hanem a tér vagy, a végtelen tér, az időtlenség, a feltétel nélküliség és a végtelen. Elképzelése sem lehet semminek sem arról, hogy mi hogyan fogja magát megnyilvánítani a pillanatban. És hogyha ezt be mered vállalni és kockáztatni, akkor szabad vagy. Mert nem a te felelősséged a léted. A te felelősséged annyi, hogy hagyj békén mindent. Hogy hagyd, hogy önbeteljesítő folyamatként nyilvánuljon meg a világ a számodra.

De mit tanult a személy? Hogy mindig csinálni kell valamit ahhoz, hogy a céljaidat elérd. De ez egy kivetített elvárás, mert a cél az a vanság léte. Az megint felismerődik. Nem én akarom a célt elérni, hanem felismerem az irányt. És utána már maga a vanság mozgatja a körülményeket önmaga irányába, hogy megtapasztalhassa önmaga teljességét abban a formában, amit már megalkotott anélkül, hogy én tudatában lettem volna, hogy mit alkotott meg. Még az előtt létrejött. És minden ehhez igazodik, még én is ehhez igazodom, ez a forma, ez a körülmény, az élethelyzet. Minden ehhez igazodik. Tehát nem valami felé tartunk, hanem minden abba az irányba mozdul, amely már létező.

(Horváth Mónika - 2020.09.09.)

 

(Szatszang Leiratok facebook csoport)

Most Vagyok, vagy nem vagyok?

Mit kezdjek magammal, ha nem is vagyok?

Kérdező: Meg tudjuk-e akkor változtatni a testünket tudatosan? Hogyan jön egyáltalán létre a test olyannak, amilyennek érzékeljük?

Válasz: Sok minden változtatható a testen, de a test alapja mindig olyan, ami alkalmas az egyén életének a megtapasztalására, illetve van egy természetes öregedési folyamata. Ezen nem tudsz változtatni. Ezt mindenkinek el kell fogadnia. Ezen felül viszont minden más úgy alakul, amit gondolsz róla.

Kérdező: Valójában nincs fejlődés, hisz nincs, aki fejlődjön.. valójában nincs változás,hisz nincs aki változzon...valójában nincs haladás, hisz nincs aki haladjon...valójában nincs semmi,hisz ha nincs tapasztaló akkor nincs mit tapasztalni....akkor most ahogy itt írok ez mi? Ki ír és kinek? Ki tanít, s kit tanít? Ki vár valamilyen válaszra, s kitől?

Válasz: Két tapasztalás jelenik meg egyszerre: a nem-fizikális és a fizikális. Ezt személyként mindig szét akarjuk választani, de személytelenként mindig egyszerre ismerődik fel mindkettő jelenléte. A fizikális életet nem kell elutasítani és megtagadni, hanem ugyanúgy természetesnek venni a jelenlétét, hiszen különben nem történne meg a tapasztalása. Soha semmit ne tagadjuk meg. Viszont a te igazi Léted soha nem fizikális, hiszen azon keresztül nyilvánul meg a fizikális. Fizikális formában létezik a fejlődés, hiszen egy gyermek is fejlődik. Létezik a változás, mivel mindig minden, minden pillanatban változik. Létezik a haladás, mivel te is haladsz a felismeréseken keresztül önmagad felé. Van tapasztaló mivel minden tapasztalható a világodban, ezért tudsz a létéről. Létezik az írás is, mivel én is írom ezt a választ.... stb. Ne felejtsd el, hogy mindig minden egyszerre jelenlévő. A megnyilvánulatlan nem tudja, hogy megnyilvánulatlan, mivel nincs viszonylagossága, ezért létrejött a megnyilvánult, hogy ezáltal felismerődjön önmaga Létezése. Soha ne iktass ki semmit sem a Létezésből, mert akkor ismerődik fel a Valóság önmaga formájaként. Azt viszont soha senki nem tudja véglegesként azonosítani. Ezért nincs ragaszkodás és konkrétum. Ettől még létezik a test, létezik az egyén, de te nem az vagy, hanem az, aki ezt felismeri.

Kérdés: Amikor tapasztalok egy tanítást, ez azért így tapasztalódik, mert azonosulás van a személy (kereső) nézőpontjával? Miközben a valóság az, (ha nem történik azonosulás) hogy "tapasztalom" a kereső és a tanítás érzetét, de tudatában "vagyok", hogy valójában nem történik semmi?

Válasz: Amikor válaszolok a kérdéseitekre, mindig tudatában vagyok annak, hogy az valóságot nem tudom átadni, mivel képtelenség megnyilvánítani, azt ami. Mégis történik a beszélgetés. Sőt általános beszélgetésekben is, mikor részt veszek, végig tudatában vagyok annak, hogy az illúzió, de attól még hagyom történni az eseményeket. Vagyis a fizikális síkon történnek a dolgok, események, tapasztalások, de az igazi valóságodként minden érintetlen marad az értelmezéstől, ítélettől, tanult cimkéktől…stb. Abban a pillanatban mikor megnyilvánítódik a megnyilvánulatlan már torzul minden és egy hamis játék játssza a játékot önmaga szórakoztatására, hogy felismerhesse, soha nem játszott senki, senkivel.

Kérdező: Ha itt nincs kérdező, akkor ott nincs egy válaszoló. Sőt az is értelmezés, hogy itt és ott, tehát még ez sincs........Mivel nincs itt egy valaki, akkor csak gépelés történik, de még ez a megállapítás,(értelmezés) is sok!!!! Jól értelmezem?

Válasz: Igen jól látod. Bármi, amit megnevezel gondolatként, akár érzésként, bárhogy az már nem tudja tükrözni a teljességet. Ezért csúszik félre mindig az elme, mert keresi a teljességet, de azt soha nem fogja valamiként megtalálni. Azért tűnik nehéznek, mert ez az egész csak paradoxonként ismerhető fel. Soha nem bontható szét önmaga önmagától, de a kereső személy mindig szét akarja bontani, mert van egy elképzelése erről az egészről. De mivel a személynek van elképzelése az egészről, ezért már nem tudja érzékelni a teljességet személyazonosultsággal soha. Így soha nem szabad azonosulni semmivel, még egy gondolattal sem, akkor megmarad a teljesség felismerése azonosítás nélkül.

A tapasztalás és annak felismerése persze tovább történik.

A Csend nem tagadja a zaj létét

Hogyan lehet megszabadulni a zajtól?

K: Ha én jól értem az eddigieket, akkor, ha arra figyelek, hogy meg kell szabadulnom, akkor azt hiszem, hogy valami fogva tart, akkor az teremtődik, amitől szabadulnom kell. Nem?

V: Igen

K: Most jöttem rá, hogy sok évig, (egészségügyi gondjaim voltak folyton), arra figyeltem, hogy meg akarok gyógyulni, egészségesnek kell lennem, és rohangáltam a megoldások után. Ezzel valójában újrateremtettem a betegséget, hiszen a meg kell gyógyulni hit mögött az van, hogy beteg vagyok. Mónika, jól raktam össze?

V: Tökéletes! "Az élet nehézségei csak addig érintenek meg, amíg az szolgál téged ahhoz, hogy ne ingereljen a külvilág..." – 

K: Mónika, ez hogy oldható fel? Sok gondomat okozza a "külvilág". Hangok, zajok, és sok egyéb kellemetlen hatás. Mostanában még intenzívebb. Mit rontok el?

V: Nem rontasz el semmit sem! Ahogy csendesedik az elme és egyre jobban azonosulsz az Önvalóval, annál élesebben érzékelődik a kontraszt. A zajok és a külvilág mindig szolgál téged a Csend felismerésében. Minél jobban érzékeled a zaj erejét annál nagyobb a csend jelenléte. A csendben minden felerősödik. Nem szabad ítéletet alkotni arról, hogy valami rossz. Ha 3 napig csendben vagy, akkor a legkisebb rezzenés is erőteljes lehet. Ha pedig egy koncert után kimész a zúgó utcára, fel sem tűnik az utca zaja. Ez a dualisztikus világ természete. A jin-jang nem vagy fekete vagy fehér, hanem a fekete és a fehér egyszerre való jelenléte, vagyis az egység. Ha erre tudatos vagy, akkor mindig érzékelhetővé válik (függetlenül attól, hogy mit ismersz fel előbb a feketét vagy a fehéret, a zajt vagy a csendet) az egész léte. Így már nem törekszel valami felé, nem hozol ítéletet, hanem felhasználsz mindent az élethez, úgy ahogy az megjelenik, mert tudatában vagy, hogy minden szolgál téged önmagad Léteként. Nincs megkülönböztetés, csak észlelés. - "Az élet nehézségei csak addig érintenek meg, amíg az szolgál téged ahhoz, hogy ne ingereljen a külvilág..." - Ha már felismerted a kettősséget megkülönböztetés nélkül, akkor a nem-kettősség által megszűnik a nehézség,, mint ítélet, ezért nincs mi ingereljen. Addig, míg a megkülönböztetés létezik, addig mindig elutasításban vagy az egyik oldal felé (fekete-fehér). Így viszont, ha tagadod az egyik oldalt, akkor megszűnik a másik létének a felismerése is. De mivel nem tudod megszüntetni a Létet, ezért állandóan feszültségben maradsz, mert nem középen van a figyelmed. Kimozdultál valamelyik irányba vagy a feketét (zaj) vagy a fehéret (csend) figyeled. Nem kell egyikre sem a figyelmet irányítani. A Csend nem tagadja a zajt, hiszen eszközként használja önmaga felismeréséhez. Ezért a zaj nem negatív addig míg nem születik meg az az érzés, hogy meg akarok tőle szabadulni. Csak egyszerűen engedd meg a létezését és máris megnyugszol általa, hiszen a zaj nem egy mozdulatlan forma. Ezért mivel a változás a természete mozdulnia kell a figyelem teréből. Ne kövesd és magától eltűnik.

A földi életforma természete az Önvalón keresztüli érzékelés. Mivel ez "elfelejtődött" és a külvilágra helyeződött a figyelem, ezért a személy ezt gondolja természetességnek, a gondolkodással együtt. Ezért alakult ki a bizalmatlanság is és a kétség is. Minél jobban "eltávolodik a figyelem" (ez csak egy hamis érzékelés) az Önvalóról, annál inkább érzi az ember a hiányt, a szenvedést, az akarást, mivel megtagadva az Igazság jelenlétét állandóan keresi AZt. Így nem veszi észre, hogy nem kell semmit keresnie, mert a saját természeteként nem tudja megtagadni AZt.

Miért több a negatív gondolat, mint a pozitív?

A negatív gondolatok sokasága

Kérdező: Kedves Mónika! Az lenne a kérdésem, hogy miként lehetséges az, hogy az ember negatív gondolatai vonzzák magukhoz a többi negatív gondolatot és igen nehéz megszakítani a folyamatot, néha szinte megállíthatatlannak tűnik... (illetve tudatosan figyelve van rá mód természetesen), de  amennyiben felmerül egy pozitív gondolat, az igen ritkán görget magával sok sok további örömteli gondolatot.... Pedig nagyon jó lenne Ez számomra igen érdekes. 

Válasz: A gondolatok mindig téged szolgálnak, akármilyenek is legyenek. Csak a tanult hitrendszer és az ítélet nevezi "negatívnak" vagy "pozitívnak". Mivel Isten mindenben jelenlévő, ezért nincs rajta kivüli gondolat csak általa létező, ezért minden gondolat maga a feltétel nélküli szeretet fényén keresztül tud megnyilvánulni. Vagyis szolgálatként, hogy felismerjük a Valós Létezésünket, aki Vagyok AZ Vagyok. Hogy milyen irányból mutat rá a valóságra, az attól függ, hogy a személynek milyen hitrendszere van. Ennek fügvényében válik láthatóvá a gondolat és jelenik meg a gondolatról való tanult értelmezés. A személy legtöbbször, ha nem egyezik a gondolat az általa elképzelt szerethető gondolattal, akkor "negatívnak" ítéli meg, ha egyezik, akkor "pozitívnak". Számomra csak "pozitív" gondolat létezik, mert nem észlelem a negativitását egyiknek sem, mert mindig csak azt látom meg általuk, hogy Önmagam tiszta jelenléteként lássam a világot is. Ha egyszer megállapítottad, hogy több a "negatív" folyása a gondolatokna , mint a "pozitív", abban a pillanatban máris megalkottad a hitrendszeredet a gondolataid működéséről. Ha viszont rálátsz ezekre a gondolatokra, akkor máris felismered, hogy csak szolgáló gondolatok vannak, hiszen a "negatív" gondolat mutat rá arra, hogy milyen gondolatok táplálják a félelmet és milyen gondolatok táplálják a teljességed létezését, vagy annak elutasítását, amit félelemnek neveznek. Akkor viszont, ha erre rálátsz máris nem negatív a negatívnak hit gondolat, hanem a legnagyobb szolgálat arra, hogy észleld a lehetőséget a változtatásra. Vagyis mindig támogató és szerető gondolataid vannak, ha nem ítéled meg azokat egy tanult rendszer alapján. Egészen addig fog a "negatív" gondolat özönleni feléd, amíg azt "negatívnak" nevezed, mert így máris létrejött a megkülönbözetettség, hogy van jó és rossz gondolat. És míg az egyiktől meg akarsz szabadulni, addig a másikat meg akarod tartani. Elvárás, elvárás, elvárás. És azért nem folyik folyamatosan a "pozitív" gondolat, mert a figyelem annyira hozzászokott az elutasítottsághoz, hogy észre sem veszi a személy, hogy a napi mantráját ez alkotja meg. Viszont mikor felfigyel a "pozitív" gondolatokra észrevétlenül jelenik meg az elvárás és a megfelelés ebbe az irányba, ami viszont megint egy kétség és egy elutasítottság hitrenszer terméke. Ha már természetessé válik, hogy csak a teljesség iránya van, akkor már csak az észlelése marad a "negatív" gondolatnak, mert ahogy az észlelés megtörténik, máris tovább áll, mert semmi nem figyel rá, vagyis ahogy jött úgy el is megy azzal a lendülettel. De ez se legyen elvárás, hogy így történjen.

A Csend története

A felismerések története

Minden a Csendben történik. A világ is a Csendben él és létezik. Én is a Csendben vagyok, és nem vagyok. Milyen érdekes, hogy minden a Csend. Próbálnék kijönni belőle, de nem tudok. Soha nem is tudtam a Csenden kívül létezni. Milyen tökéletes és teljes a világ, ha ezt észlelem. Minden olyan egyszerű és tökéletes. Nincsenek határok, félelmek, elvárások, kétségek. Csak a béke és a nyugalom, meg persze az intenzív élet. J A folyamatos létezés és tapasztalás áramlata. Sodródok a végtelen folyammal és észlelem a világot. Minden pillanatban felismerem AZt. Soha véget nem érő figyelem, ami van. Csak a Csend tisztasága és a figyelem varázsa, ami az életet adja. Tökéletes békében és nyugalomban. Semmit sem kell tennem és minden úgy történik, ahogyan az van. De hogyan van? Kérdezi egy hang, mely felismerődik általam. És kié ez a hang, egyáltalán létezik a hang, vagy csak az is felismerődik a semmiben? Érdekes, ahogy megfigyelem; sehonnan nem jön, és sehová nem megy. Csak egy pillanat felvillanása és már a Csend teljességében elveszett. Talán nem is létezett vagy, ha igen már semmi jelentősége. Hiszen akkor ez a pillanat! A pillanat nem más, mint az időtlen maga. Akkor az idő soha nem is létezett! Akkor viszont nincs semmi, ami megmaradhatna! Semmi még maga a Csend sem, az sem létezik, mert nem marad meg soha. De mégis észlelem. Ez hogy lehet? Ráadásul mozdulatlan. De ez sem lehet, mert ha nincs, akkor mozdulatlan sem lehet. Akkor mi van? Semmi sincs. De még az sincs. De észlelés az van. Az mindig van. Akkor hogyan mászok ki a kettősségből, ha mindig minden egyszerre van jelen. A nem-kettősség és a kettősség! A semmi sincs, és a mégis van. Nyugodt vagyok és nem félek, de még csak zavarban sem vagyok. A legtermészetesebb felismerések történnek, mintha mindig is ez lenne. És tényleg ez VAN! Az életem megy tovább, minden történik a maga útján. A gyerekek iskolában, a férjem és én dolgozunk, a mindennapok történnek és a Csend továbbra is marad. A figyelem történik, magától természetesen, a reakciók megjelennek, a beszélgetések felismerődnek, az edzésen elfárad a testem, de a Csend továbbra is jelen. Mégis érzem, hogy nincs senki, aki létezne. Ez felszabadító és könnyű a testnek. A boldogság és a feltétel nélküli szeretet ennek az egész felismerésnek a kísérője. Ez nem egy érzés, hanem a természete a létemnek. Mindig is ez voltam és ez VAN. A figyelem leszaladhat róla, de mindig ott VAN, minden pillanatban. Mindent ezen keresztül látok, a világot, az embert, az állatot, az ételt, mindent, amit tapasztalatok. Még a vitát és a veszekedést is. Isten áldásaként a szeretet eszközeként élem meg. Az élet igazi szépsége ez. Mindenben jelenlévő, nem tud másképp lenni! A gondolatok, ahogy átsuhannak a Csenden, a figyelem rátapadásával elhitetik, hogy létezőek. Pedig nem. Soha nem léteztek. Csak a figyelem egy felvillanása okozza azt az illúziót, mintha léteznének. Ha nem követem eltűnnek, ha követem megsokszorozódva történetként észlelem és érzésekként csapnak be. Semmi közöm hozzájuk, mert csak észlelem, de semmi jelentősége egyiknek sem. Nem értelmezem és maguktól eltűnnek. Arra figyelek, amelyikre akarok, és ha akarom egyik sem létező. Bármit tehetek. Olyan, mintha mindenható lennék, de AZ is vagyok! Megjelent az Alázat! A Tisztelet! Az Odaadás! Megszűnt minden, ami. Csak az Isteni, az maradt, de az nem az ami. Semmi nem tartozik hozzá! Semmi, de mégsem különválasztható bármitől. Mindenben benne van, és semmi nem tartozik hozzá! Tökéletes és teljes. Megszűnik a személy, megszűnik a világ, megszűnik a gondolat, megszűnik az érzés, megszűnik minden, ami a forma és mégis most válik valóságossá minden! Ezért nincs oka és értelme az életnek, mert ha elengedem az élet értelmét, akkor válik mindennek az értelme láthatóvá és világossá! A kettősség felismerése soha nem szűnik meg ebben a fizikális világban, mert ennek a testnek az érzékszervei és a mentális lehetőségek a dualitás világában örök eszközök maradnak, viszont ezáltal a nem-kettősség tökéletes teljessége elkülöníthetetlen önmagamtól. Boldog vagyok a Létben. Boldog vagyok a Szeretetben és boldog vagyok az emberi testben. Ez a tökéletes élet, egyszerre jelen lenni a nem-kettősségben és a kettősségben! És már csak ez Van végtelen formában! 

Feltétel nélküliség

A feltétel nélküliség jelenléte

Az emberek többségének szinte mindig van egy elképzelése arról, hogy mi a feltétel nélküliség és a feltétel nélküli szeretet. Mikor szembesülnek bizonyos élethelyzetekkel, akkor állandó ítéleteket alkotnak arról, hogy ez jó vagy nem, tehet-e ilyet Isten vagy nem, igazságos vagy nem…stb. (Itt nem az egyházi ítélkező, félelmet keltő Istenről beszélek, amit szintén a személy éltet, elvárások alapján.) A Létezés soha nem különböztet meg semmit sem, ezért mindent felhasznál eszközként, hogy a személy figyelmét az Igaz Létezésre irányítsa. Ha kell halált, betegséget, tragédiát…. is. Ezt persze a személy nem nézi jó szemmel és máris kialakul az a tévhite, hogy ez nem lehet Isten akarata. Abba nem gondol bele, hogy máris ezzel megcáfolta Isten mindenhatóságát, hiszen ha ezeknek a borzalmas élethelyzeteknek a történésébe nem szól bele, akkor máris Igent mondott annak létezésére, ezért az tükrözi az akaratát, vagyis annak létrejöttét. Sokan felháborodnak ezen, mert azt tanulták, hogy a jó semmilyen nehézséget, érzelmi és fizikális fájdalmat nem jelenthet. Akkor, mikor szülőként hirtelen egy rántással visszahúzzuk a gyermeket az útszéléről, esetleg ráordítunk, hogy az autó ne üsse el és a gyermek megijed, illetve fizikális fájdalmat érez a karjában a rántástól, akkor is azt mondjuk, hogy én ezt nem szeretetből tettem? Ez a fájdalom okozás is a szeretet tükröződésének a jelenléte volt! Vagy erre azt mondjuk, hogy ez más! A szeretet mindig mindenkit arra fog motiválni, hogy éljen nem pedig arra, hogy szenvedjen! Minden megnyilvánulási forma és tapasztalat ezt szolgája ebben a világban. Addig, amíg a személy ezt megkérdőjelezi, és nem ezt ismeri fel az életben, addig folyamatosan szenvedésként éli meg a mindennapjait. Sokan bele sem gondolnak abba, hogy mit is jelent az, hogy feltétel nélküli! Persze rögtön rámondják, de igen én tudom, mit jelent!  Ha mégis szembesül egy olyan tapasztalással, amit az értelmezési rendszere nem fogad el, vagy esetleg nem ért vele egyet, máris megkérdőjelezi azt. A feltétel nélküliben nincs kivétel! Semmilyen! Az a minden és a bármi. A minden, az nem válogat, a bármi nem tesz kivételt! Az ego, mivel állandóan ítélkezik és elvár, ezért nem tud mit kezdeni ezzel. Számára fontos, hogy mindig legyenek kivételek és ítéletek. Nem tud e nélkül létezni. Ezért, ha a személy észreveszi, hogy nem feltétel nélküli, máris felismerheti az egóval történő azonosulás jelenlétét, ami nem a természetes jelenlét állapota, hanem a Létezés valamilyen formájának az elutasítása. Az isteni akarat szent és sérthetetlen, illetve mindenható! Ha a személy meghatározza, hogy Isten milyen formában jelenhet meg szeretetként (mert azt csak úgy tudja elfogadni az ego), akkor máris a személy irányít. De ez is Isten akarata, hogy a személy azt higgye, hogy irányíthat, azért, hogy felismerje, ez sem történhet meg Isten akarata nélkül. Még az is az isteni színjáték része, hogy az ego irányításának illúziója létezik. Ez az eszköz arra, hogy a személy felismerje az Igazság jelenlétét. Ha zuhan egy gép, Isten akarata, hogy az azon jelenlévők azonnali önátadásként éljék meg az isteni jelenlétet, hiszen ilyenkor biztos, hogy nincs ateista a gépen. Ha valakinek nagy fájdalma van, a, Istenhez imádkozik, hogy szabadítsa meg a fájdalomtól. Ha valaki tönkre megy, nem marad más számára, csak az isteni jelenlét felismerése. Ha egy gyermek megbetegszik, akkor a szülő imádkozik. Ezek azok az élethelyzetek, mikor már nem marad más választás, csak az önátadás. Ez az mikor az ego, már nem tud irányítani, mert kifogyott az ötletekből, nem működnek a dolgok az eddigi hitrendszer alapján. Ezek alapján a szabad akarat is csak egy illúzió, az isteni játéknak egy eszköze. Soha nem tud, semmi megtörténni anélkül, hogy a Létezés azt ne akarná. Bárhogyan döntünk, bármit teszünk, azt a személy csak annak következtében tudja megtenni, hogy az már megjelent a térben egy energiaként, azaz egy finom formaként. Minden azt szolgája, hogy a személy elengedve személyként való azonosulását, ismerje fel a személytelent. Ebből indul ki minden és ebbe az irányba tér vissza a fizikális világ tapasztalásaként. Ezt csak akkor tudja felismerni a személy, ha megvan benne a tiszta alázat a Létezés minden formája felé, hogy tükörként felismerje mindenben az Igazság jelenlétét, vagyis az Istenit. Ismét hangsúlyozom, kivétel nélkül! Ugyanis csak így létezhet a szolgálat. Minden szolgál engem abban, hogy felismerjem azt, aki Vagyok! Ha ez, bármikor megkérdőjeleződik, akkor az ego azt az illúziót kelti, hogy ő az irányító. De ez is, azért történhet meg, mert ez a tapasztalat és annak következménye szolgálja a legjobban a személyt, annak felismerésében, hogy ez csak egy illúzió. A teljes átadása mindennek, csak ennek felismerésével tud megtörténni! Addig, míg a legkisebb kételkedés megjelenik, addig a feltétel nélküliség megkérdőjelezésén van a figyelem, ezért nem tud megtapasztalódni a feltétel nélküli. Így a szeretet is csak a feltételek tükrében tapasztalódik meg, a boldogság is a feltételeket tükrözheti, és az élet is feltételekhez van kötve!

Ima

Ima

Istenem, Te vagy a szeretet Létezése.

Te vagy az egyetlen, mely létezhet bennem.

Minden más lényegtelen, csak a Te jelenléted a teljes.

Odaadom mindenem, az életemet, a lényemet.

Semmi nem számít, csak a kegyelmed.

A Te hangod, melyet hallok az egyetlen.

A szívem teljesen átadom neked.

Nincsen más csak a bennem élő Léted.

Az isteni, a teljes, mely átkarol engem.

Ölelésed a Létem értelme,

A Lényed, a szívem mélysége,

A szereteted a végtelenség érzése.

Jelenléted minden pillanata része életemnek.

Bárhol vagyok, bármit látok csak Te vagy velem.

Mindent áthat a teljességed.

Boldog vagyok, hogy általad élhetek, és minden pillanatban megölelhetlek.

Kitárom a szívem, lelkem és átadom mindenem, hogy megszűnjek a Létedben.

Fogadd be emberi lényem, és világítódjon meg rajtam keresztül isteni fényed.

Váljon láthatóvá mindenható szentséged, mely szolgája az egész emberiséget!