A spirituális ego jelenléte

Az igazi „útkereső” előbb-utóbb felismeri, hogy nem az egon
és a személyen, hanem annak elengedésén keresztül vezet az út az Igazság
felismeréséhez. Persze a spirituális ego ezt is jól tudja és hangsúlyozza is
ezt a tudását! De igazán tenni érte a mindennapi élethelyzeteken keresztül nem
mer, mert akkor fel kellene adnia az „én ezt tudom” gondolatot! Attól viszont
sokkal jobban fél, minthogy bevállalná a mentális nem-tudás ismeretlenségét! (Ez
nem a tapasztalati létszerű tudás!) Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy az, aki valóban
felismerte az Igazságot, már soha nem ragaszkodik sem a saját útjához, sem
pedig az „egyetlen mester” megfogalmazásához sem. Ezzel szemben Mesterét
alázattal, tisztelettel veszi körül és éli meg általa az igaz SZERETETET, hűen
tükrözve ezáltal tanításait. Az, aki az Igazságban van, már nem ragaszkodik
semmilyen gondolathoz, tapasztalathoz, úthoz, tanításhoz sem, ezért arra biztat
mindenkit, hogy ne az Ő útját kövesse, hanem az útjelző táblák segítségével
találja meg mindenki a sajátját. Pontosan azért létezik sokféle „tanító”, hogy
mindenki kiválogathassa azokat az iránymutatásokat, melyek elvezetik a személyt az út
végéhez. Ott viszont már egy Mester sem lehet veled, mert az ugrást az
ismeretlenbe neked kell megtenned! Mire ugrásra készen állsz, biztos lehetsz
benne, hogy ez csak az ego nélkül tud létrejönni és elég bátorság lesz
benned arra, hogy ezt engedd megtörténni. Itt már nagy a húzóereje az
Igazságnak és átlendít mindenen, mert a bizalom feltétel nélkülivé válik. Ezt már
nem a személy teszi meg, hanem megtörténik minden ellenállás nélkül.
Amíg az elme akarása motiválja a személyt, egy cél elérésére,
addig még az ego jelen van, és az „én” gondolata erőlködik, hogy elérje a
tökéletességet. Ezért ez egy feszültség érzéssel jár együtt. Mikor már a
megadás és a mentális elengedés van jelen, akkor az áramlás lendíti a személyt
az Igazság terébe, anélkül, hogy az „én” gondolata jelen lenne. Egyszerűen csak
megtörténik mindez, a szabadság érzésének jelenlétében.
Sokan szeretnének valamilyen
bizonyosságot, bizonyítékot az Igazságra, de ez az ego félelmét és bizonytalanságát
jelzi. Ezen az úton haladva csak a távolság jelenhet meg a kétség éke miatt, az
Önvaló és a személy között. Az egyetlen bizonyíték az érzés, ami mindig ott van
a kereső szívében, különben nem indulna el az úton. Ez az érzés mindennél nagyobb
és erősebb, hívása folyamatosan húzza a személy figyelmét abba az irányba, hogy
kell lenni valaminek, ami…. . És, ha már érzi ezt a személy, akkor az az érzés
már jelenlévő, és állandóan kíséri a keresőt, hogy észrevegye, nem kell keresni,
csak felismerni azt, hogy ott van. Ez az érzés nem más, mint a VAGYOK! Ha
mindig a Vagyokban maradsz, akkor nem kell csinálni semmit, ahhoz, hogy élj (és
itt nem a cselekvésről beszélek, hanem az elme csinálásának gondolatáról),
mivel az magától történik!
Sokan azt gondolják, hogy ez azt
jelenti, hogy a fizikális világot kizárja az ember és elvonul remete életet
élni, elhagyva családját, anyagi hátterét és megvonva magától mindent, ami az
élet. Nem! Pont fordítva! Ha felismerődik, hogy a Vagyok létezése az egyetlen,
ami az életet működteti, akkor tudja igazán a személy, hogy milyen az élet teljessége, hiszen akkor tud félelem és elvárás nélkül jelen lenni benne! A legtöbb ember nem él, hanem elvár és fél, vagyis megfelel. Fél, hogy
valamit nem ér el, valami nem sikerül, valami hiányzik, valamiről lemarad…. stb.
Keresi a hibát, a hiányosságot, a problémákat, mert azt hiszi, hogy ezzel
bármit is megoldhat. Pedig az élet maga a teljesség és mindent biztosít a
személy számra úgy, hogy abban biztos, hogy nincs hiba! De mivel nem
ismeri a személy a jövőt, ezért azt az illúziót kergeti, hogy neki kell
biztosítania mindent! Ezért van szüksége az egonak a mindentudás illúziójának a létére, a félelme
miatt! A félelemre való figyelem, viszont kizárja a Lét természetének, a
Jelenlétnek a megtapasztalását, felismerését!
Azok az útkeresők, akik
kritizálnak, kétségbe vonnak, bizonyosságot akarnak, még mindig félnek és
bizalmatlanok a Létezés felé! Ha viszont a Létezésben kételkednek, akkor saját
magukban sem bízhatnak, így az útkeresésük is az örök kétségek tükörképévé
válik! Ha tényleg átadják magukat a Létezés érzésének a Vagyoknak, akkor az
élet tükröződése is ezen keresztül jelenik meg a számukra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése